Tuberkulin

Full text search

Tuberkulin (lat.), a tuberkulózis bacillusainak kémiai terményeit tartalmazó anyag, melyet Koch Róbert 1890. állított elő, ugy hogy a bacillusokat 1% peptont és 5% glicerint tartalmazó borjuhúslevesben tenyésztve (l. Baktériumok), több hét mulva a kulturát vizfürdőn térfogatának 1/10 részére bepárolta. A feltaláló nevéről kochinnak is mondják. A sűrübbé vált folyadékot 100°-ra fölmelegítette, majd anyagszürön átszürte. Az átszürödött folyadék, mely élő bacillusokat többé nem tartalmaz, tiszta, barnás szinü, olajsűrüségü; tömény állapotban hetekig változatlan marad. A T.-t fölfedezője gümőkóros emberek gyógyítására ajánlotta és ennek folytán mindenfelé megindultak ebben az irányban a kisérletezések, melyek azonban nem vezettek az óhajtott eredményre. Kétségtelen ugyan, hogy a szer sokszor ismételt befecskendezése a tuberkulózis helyi alakjaira, nevezetesen a bőr gümőkórjára, valamint a baj kezdeti szakában a tüdőbeli kóros folyamatra is előnyös befolyást gyakorolhat és hogy ilyen kezelés közben gyógyulás bekövetkezhetik, azonban másfelől a T. befecskendezése a beteg testben olyan reakciót okoz, mely nem egyszer a baj súlyosbodását idézte elő, a betegség előbbre haladott szakában pedig a kezelés már hatástalan. Ezek folytán a T.-t eredeti alakjában a gümőkór gyógyítására már nem használják. A T. befecskendezésére betegeken beálló reakció azonban olyan állandó, hogy bekövetkezéséből a gümőkór jelenlétére lehet következtetni, még akkor is, ha azt különben semmiféle kóros jelenség sem árulja el. Ennek folytán a T.-t kiterjedten használják az állatorvosi gyakorlatban abból a célból, hogy segélyével megállapíttassék, vajjon állatállományokban, nevezetesen tehenészetekven vannak-e gümőkóros állatok és melyek azok. Minden olyan szarvasmarha, melynek hőmérséklete 30-50 cgm. nyers T. befecskendése után 1,5°-kal vagy ennél többel szabályos módon felszáll (l. Mallein) és melyen ezenkivül még rosszullétnek egyéb jelei is (remegés, bágyadtság, étvágytalanság stb.) észlelhetők, gümőkórosnak tekinthető. Legutóbb Koch R. új T.-készítményt állított elő, mely szerinte mentes a lázat okozó anyagoktól és mely ennélfogva beteg embereken veszély nélkül alkalmazható, e mellett pedig a gümőkóros folyamatra gyógyító hatást fejt ki.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir