felebarát

Full text search

felebarát, embertárs: Az ÓSz-ben ugyanabba a kötelékbe (nemzetségbe, törzsbe) v. ugyanazon közösségbe tartozó személy (pl. honfitárs, katonatárs); elsősorban mégis az Istennel való szövetség révén együvé tartozó népnek, Izr.-nek a tagját jelöli. Az ilyen értelemben vett ~ szeretete még akkor is kötelező volt vallási szempontból, ha az illető személyes ellenségnek számított (Lev 19,13–18; Péld 3,27 kk.; Sir 7,32–36). A ~tal kapcsolatos magatartást a szövetségi törv. határozta meg (Kiv 20,13–17; Lev 19,9–18; MTörv 15,24 kk.). A ~ elleni súlyos vétségek ezért a szövetség megszegésének minősültek, s Isten ítéletét vonták magukra (Kiv 22,21 kk.; Iz 10,1 kk.; Jer 5,26–29; Ez 18,12 kk.; Ám 2,6 kk.; Mik 3,2 kk.; Mal 3,5; Zsolt 82). A nem Izr. népéből valók közül csak azokat illette meg a ~ elnevezés, akik hosszabb ideig ott éltek az országban (Kiv 22,20; Lev 19,34; MTörv 10,19). Békeidőben a kölcsönös jóakaraton és az igazságosságon alapult a velük kapcsolatos magatartásuk, amely a vendégszeretet és szerződés (® szövetség) révén barátsággá is fejlődhetett. – A zsidóságban a ~ fogalma a törv.-hez hű zsidókra és a prozelitákra, Kumránban pedig csak a közösség tagjaira korlátozódott. Ugyanakkor a hellenista zsidók minden embert ~nak tekintettek. – Az ÚSz-ben a ~ szeretetét Jézus összekapcsolja az Isten szeretetével (Mk 12,31 kk.), és kivétel nélkül minden ember iránt megkívánja a szeretetet: mindenki, akivel valaki találkozik v. aki segítségre szorul, az ~ (Lk 10,30–37). Ebben az értelemben fejti ki a keresztény parainézisz az ósz-i törv.-t a ~ot illetően (Róm 13,8 kk.; Gal 5,14; Jak 2,8 kk.). A ~ iránti szeretet alapja Istennek és Jézusnak minden megkülönböztetés nélküli szeretete az ember iránt (Lk 6,36; Ef 5,1 és Mk 10,44 kk.; Lk 22,26 kk.; Róm 15,2 kk.). Természetesen a keresztények, az Egyh. tagjai különösen is ~ai egymásnak (Jn 13,34 kk.; Róm 12,9 kk.; Gal 6,1 kk.; 10; Jak 2,15 kk.; 1Jn 2,10), mert Krisztus meghalt értük (Róm 14,15; 1Kor 8,11).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir