Tamás apostol

Full text search

Tamás apostol (héb. ’iker’, gör. Didümosz): az ÚSz-ben egy a 12 ® apostol közül; a szinoptikusoknál csak az ap.-ok listáján szerepel (Mt 10,3; Mk 3,18; Lk 6,14; ApCsel 1,13). Jn-ban több helyen találkozunk vele, figyelmet érdemlő szerepekben: Jn 11,16: ő vállalja azt a sorsközösséget Jézussal, amely a tanítványoknak életük feláldozását jelenti; 14,5: a többiek helyett is ő fogalmazza meg, hogy még a tanítványok is mennyire nem értették meg Jézust, nem tudták, hova megy s hogy Ő az út; 20,24–29: a „hitetlen” ~ húsvét utáni tört.-e a tanítvány szíve mélyéből fakadó vallomás, mellyel „én Uram, én Istenem”-nek vallja a feltámadt Krisztust. – Az Abgár-legendában Jézus ~lal szervezteti meg Edesszában az Ev. hirdetését, ezért ~t Szíria É-i részében a kereszténység egyik megalapítójának tekintették és mindig nagyon tisztelték (Euszebiosz: Egyháztörténet I,13). Maga Euszebiosz Origenészre hivatkozva azt mondja, hogy a pártusok földjén hirdette az Ev.-ot (Egyháztörténet III,1). A 3. sz.-i apokrif Tamás apostol cselekedetei szerint viszont ~ Indiában térített és ott halt vértanúhalált (vö. 11,16). – ~ nevéhez több apokrif irat fűződik: Tamás apostol cselekedetei, Tamás apokalipszise, egy gyermekségtörténet és Tamás apostol evangéliuma (Tamás Ev.). Ez utóbbiról sokáig csak az egyházatyák írásaiból volt tudomásunk. 1945–46-ban Nag Hammadiban 13 kéziratot találtak, melyek közül az egyik szahidi változatban megőrizte ezt az apokrif ev.-ot: „Jézusnak, az Élőnek titkos szavai, amelyeket az Iker Júdás Tamás följegyzett”. Jézus 114 mondását (® logia) fűzi lazán össze. Csak Jézus tanítása iránt tanúsít érdeklődést, történetét és cselekedeteit figyelmen kívül hagyja, ugyanígy a szentségtant és a szenvedéstört.-et is. A mondásoknak kb. fele csaknem szó szerint egyezik a szinoptikusok anyagával, János hatására ellenben semmi sem mutat. A szakértők általános véleménye szerint 140–150 között keletkezett. Belső egysége, forrásai, keletkezési helye, esetleges gnosztikus jellege kérdésében még nem alakult ki szilárd vélemény, így a Jézusra vonatkozó ismeretek gyarapodását alig várhatjuk tőle.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir