Roland

Full text search

Roland [rolan] – frank lovag, Károly császár unokaöccse és palotagrófja, a Roland-ének c. középkori epikus mű címadó hőse. Részt vett ura nagy ibériai hadjáratában a mórok ellen; a hazatérő seregben ő vezette az utóvédet, amely a Pireneusok hágóit biztosította. A mórok, Ganelon árulása folytán, felkészültek, és lesből hatalmas túlerővel támadtak az utóvédre Roncesvalles közelében. Hiába kérlelte lovagtársa, Olivier, hogy fújja meg csodakürtjét, az Oliphant, s hívja vele vissza a császárt a főerőkkel, ~ egymaga akarta learatni a győzelem dicsőségét. Ám hasztalan volt hősiessége, a császártól kapott íj s a bűvös kard, Durandal meg a többi lovag hősiessége, a húszszoros túlerő felmorzsolta az utóvédet. Halála közeledtén ~ mégis megfújta kürtjét, de a visszaérkező császár már senkit sem talált életben hívei közül. – ~ a büszke, nemes lelkű és rettenthetetlen lovag, a keresztény hit harcosa, ereje és harci ügyessége a legnagyobb hősökkel rokonítja. Tragikus vétsége, hogy mérhetetlen dicsőségvágyában nem hív segítséget, megvetve megfontolt lovagtársa tanácsát, s ezzel ezernyi vitézének értelmetlen halálát okozza. – ~ életének kalandjait még két évszázadon át fonták és színezték az itáliai lovageposzok; itt neve Orlando1 változatban ismerős.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir