Aelia Capitolina

Full text search

Aelia Capitolina Titus Kr. u. 70-ben lerombolta Jeruzsálemet és utána mintegy 60 esztendeig a romhalmaz csak a X. legio táborhelye volt. Ekkor került a trónra Hadrianus császár (117-138), aki elrendelte, hogy a romokat el kell takarítani és egy új, római várost kell építeni Jeruzsálem helyén. A neve Aelia Capitolina legyen, saját nevének, Aeliusnak a dicsőségére. Ehhez kapcsolta Jupiter Capitolinus - Róma főistene - nevét.
A hírre lázadás tört ki. A lázadás leverésére Hadrianus visszahívta Britanniából legjobb hadvezérét, Julius Severust, aki Dio Cassius római történetíró szerint 580 ezer embert mészároltatott le a közel 600 megerősített város és falu ostroma közben. Majd Jeruzsálemben megkezdték a kőművesek az új város felépítését. A Golgota hegye körül 7 m magas falat emeltetett és a belsejét kitöltette kaviccsal meg törmelékkel. Erre a mintegy 100 m hosszú és 50 m széles, sima, magas helyre Venusnak, a szerelem istennőjének építtetett templomot, az akkor még pontosan ismert szentsír fölé pedig Jupiter szobrát állították.
Így maradt minden 325-ig, amikor Niceában az első ökumenikus zsinaton Macarius aeliai (= jeruzsálemi) püspök mindezt szóvá tette az elnöklő Konstantin császár előtt. Ő aztán a megalázó építményeket leromboltatta. Így mondja el Eusebius történetíró a Konstantin élete című művében. (Ld. még JERUZSÁLEM).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir