Antónius erőd

Full text search

Antónius erőd Erődítmény a jeruzsálemi templom körzetének ÉNY-i sarkán. Először Nehemiás említi a »templomnál lévő erődítést« (Neh 2,8). Valószínűleg ezt újította meg a hasmoneus Hirkanosz János. Eredeti neve Barisz volt. Ez a név az arám bira (erősség) g.-ös formája. Az erődítménynek palota jellege volt, udvarokkal, fürdőkkel. Föld alatti alagút kötötte össze a templommal. Nagy Heródes restauráltatta, és pártfogójáról Antóniusról nevezte el Antónius erődnek. A római prokurátorok idején itt állomásozott a római helyőrség, egyrészt hogy a zsidó ünnepek alkalmával a puszta jelenlétükkel is megakadályozzák a lázadásokat, másrészt hogy a templom körzetében fenntartsák a rendet. Két helyen is lépcsők vezettek le az Antónius erődből a templomtérre. Ezen rohant le a helyőrség ezredese a katonáival, amikor az Ázsiából való zsidók fellázították a templomban a sokaságot és ekkor fogták el Pált (ApCsel 21,30-34). Maga az Antónius név nem fordul elő az ÚSZ-ben, hanem »vár«-nak említi (ApCsel 22,24). A Róma elleni zsidó háborúban Kr. u. 66-ban a felkelők hatalmukba kerítették, de bármilyen hősiesen is védték, a rómaiak Titus vezetésével 70-ben elfoglalták és a földdel tették egyenlővé.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir