Doketizmus

Full text search

Doketizmus A doketizmus (g. dokein = látszani) a gnózis talaján született tanítás. A doketisták tagadják Jézus földi testének fizikai realitását. Ebből következően elutasítják valóságos szenvedésének lehetőségét. A krisztológiai kérdés doketista megoldása (az ebjonita megoldás ellenpólusaként): Krisztus testi léte illúzió. A doketizmus már az ÚSZ korában is probléma volt, majd a 2. szd. nagy vitáinak témája lett.
A gnosztikus keresztyén tanításoknak általában mindig doketista krisztológiájuk van, legalábbis éles határvonalat húznak a földi ember Jézus és a mennyei Megváltó alakja közé. A leggyakoribb doketista modell: Jézusra mennyei erő szállt alá megkeresztelésekor. Ez az erő kereszthalála előtt eltávozott belőle, viszszatért a mennybe, Jézus külső alakjában pedig Cirénei Simont feszítették meg.
Az ÚSZ egészének antidoketista hangsúlyt ad az a tény, hogy az ev-ok Jézus szenvedéstörténetét részletesen elbeszélik, kidomborítják a feltámadott és a megfeszített Jézus azonosságát.
Pál, aki leveleiben nem szól Jézus történetéről, azt hirdeti, hogy Isten nem a Krisztus-eszme vagy Krisztus-gondolat által, hanem a valóságos ember Jézus kereszthalála által munkálja az üdvösséget (Róm 8,3; Fil 2,8; Kol 1,22; 2,14). Élesen tiltakozik a feltámadás spiritualizálása ellen (2Tim 2,18).
Jn-ban igen erős hangsúlyt kap Jézus ember volta. Jézus szomjazik (Jn 4,7), fáradt (4,6), sír (Jn 11,33.35), megváltoztatja eredeti terveit (7,8-10). A zsidók szemére vetik, hogy ember létére Istennel egyenlővé tette magát (10,33). Jézus igényével szembeállítják emberi származását (1,45; 6,42; 7,3.5.27). Ugyanakkor Jn-nak a Megváltó dicsőségéről, a Pártfogónak a földi Jézuson túlnövő alakjáról mondott szavai (Jn 14) tápot adhattak olyan doketista félreértéseknek és túlzásoknak, amelyek már 1Jn szerint antikrisztusi töltetűek lettek. A tévtanítók azt hirdetik, hogy Jézus nem volt valóságos ember (1Jn 2,23; 4,2). Velük szemben hirdeti a levél, hogy Jézus a Krisztus, a testben eljött Megváltó (1Jn 4,3.15; 5,1.5). Az 1Jn 5,6-ban a víz és a vér együttes említése (a kereszthalálra utalás) annak a doketista nézetnek a korrekciója, amely csak a víz (a keresztség) jelentőségét fogadta el Jézus élete számára.
BG

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir