Éva

Full text search

Éva H. havváh (1Móz 3,20; 4,1). Jelentése a h. haj, hájáh »élet, él« szavakkal áll összefüggésben. Nevét ÁDÁM adta, mert ő lett az anyja minden élőnek.
Az első asszony, az első emberpár női fele. A férfival együtt teremtette Isten a maga képmására emberré, nyerte el az áldást (1Móz 1,26kk; 5,1k). Isten alkotta a férfinak hozzá illő segítőtársul. A többi élőlény nem társa az embernek, az asszonyban felismeri a vele azonosat (1Móz 2,18-25). Ezért a házastársi kapcsolat minden más kapcsolatot felülmúl (1Móz 2,24).
A kígyó megkísérti az asszonyt, aki bűnbe esik férjével együtt. Együtt nyerik el a büntetést, de Isten további gondoskodását is (1Móz 3). Sajátos büntetése a terhességét, szülését kísérő fájdalom, a férfi utáni vágyakozása és az, hogy a férfi uralkodik rajta. Megszüli Kaint és Ábelt (1Móz 4,1k), majd újabb fiakat és leányokat szül, ezzel megindul az emberiség elszaporodása (1Móz 5).
Éva esete a 2Kor 11,3-ban hasonlat: ahogy őt megcsalta a kígyó, úgy tántorodhat el a tiszta szűzhöz hasonlított gyülekezet Krisztustól. Az 1Tim 2,13k-ben érv a gyülekezeti rend megalkotásánál.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir