Gedeon

Full text search

Gedeon Az Abiézer nemzetségből való Jóás fia, Manassé törzséből. Ofrában lakott (Bír 6,11). Izráel »nagy bíráinak« egyike.
Abban az időben Isten Midján kezébe adta Izráelt, mert elhagyta őt. Amikor a nép megbánta bűnét, Isten elküldte angyalát Gedeonhoz, hogy szabadítsa meg Izráelt. Gedeon jelt kért, amit meg is kapott (Bír 6,17kk). Az angyal parancsára még ugyanazon az éjszakán lerombolta apja Baal-oltárát, a mellette lévő szent fát kivágta. Oltárt épített az Úrnak, és áldozott rajta Izráel Istenének. A város lakosai meg akarták ölni, de apja bölcs szavai elhárították a veszélyt: Ha Baal isten, pereljen magáért. Ezért nevezték el Gedeont Jerubbaalnak.
Ezek után Midján, Amálék és a K-i törzsek együttes támadást indítottak Izráel ellen. Az Úr Lelkével felruházta Gedeont. Hadba szólította Abiézer nemzetségét, Manassét, Ásért, Zebulónt és Naftálit. Ekkor ismét jelt kért az Úrtól (a gyapjúfürt kettős jelét, Bír 6,36kk). Ezután Isten parancsa szerint háromszáz főre csökkentette le seregét. Egy újabb jel után, amit Isten ajánlott fel neki (az ellenséges katona álma, Bír 7,13kk), hatalmas győzelmet aratott. Elfogták és lefejezték Midján két vezérét, Órébet és Zeébet is (Bír 7,15kk). A harc során belső nehézségeket is le kellett győznie. Az efraimiak zúgolódtak, hogy miért nem hívta őket kezdettől a harcba, Szukkót és Penúél lakosai pedig megtagadták a segítséget. Efraimot bölcs szóval csendesítette le (Bír 8,2kk), Szukkót és Penúél lakosait pedig keményen megbüntette, miután Karkórnál a midjániak és szövetségeseik maradék erejét is leverte (Bír 8,13kk).
A győzelem után felajánlották neki a királyi koronát, amit azzal utasított el, hogy az Úr Izráel királya. De elkérte az aranyfüggőket, amiből éfódot csináltatott, s ezzel bűnbe sodorta Izráelt (Bír 8,22kk). Az ÚSZ a hit ősei között tartja számon (Zsid 11,32; vö. Ézs 9,3; 10,26; Zsolt 83,10.12).
NA

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir