Ipsissima vox Jesu

Full text search

Ipsissima vox Jesu Jézus saját beszéde. Jézus szóbeli megnyilatkozásainak, ill. tanításainak ÚSZ-i, közelebbről ev-i hagyományozásával kapcsolatban problémát jelent az a tény, hogy azok nem közvetlenül elhangzásukkor kerültek leírásra, hanem szóbeli hagyományozás útján maradtak fenn, és Jézus halála után hosszabb-rövidebb idővel rögzítették őket az EVANGÉLISTÁK, akik maguk minden valószínűség szerint nem voltak szemtanúk (vö. EVANGÉLIUMOK). Mindebből két probléma is adódik: egyfelől, bár az ókorban a szóbeli hagyományozás az írásbeliség szűk rétegekre terjedő volta miatt rendszerint hűségesen adta tovább a megőrzendő szöveget, elkerülhetetlen, hogy az idegen elemekkel ne keveredjen. Másfelől maguk az evangélisták határozott írói koncepcióval rendelkeztek, és elképzelhető, hogy ők maguk is kiegészítették a rendelkezésükre álló hagyomány-anyagot. Ilyenformán felmerül a szükségszerűség, Jézus saját beszédét (ipsissima vox) különválasztani a rárakódott, hozzáfűzött kiegészítésektől. E törekvés tudományos módszere elsősorban azokra a sajátosságokra igyekszik figyelemmel lenni, amelyek a korabeli nyelvi környezethez képest jelentős és feltűnő eltéréseket mutatnak. Ez a vizsgálódás elsősorban a syn-ra terjed ki.
Az ipsissima vox Jesu fontosabb ismertetőjelei, sajátosságai a következők: Jézus által előszeretettel használt nyelvi fordulatok: passivum divinum (Isten nevének passzív igealakkal történő megkerülése, pl. Mt 10,30 par; Lk 12,7). Az antitetikus paralelizmus, amelynek több alfaja ismerhető fel (pl. Mk 3,33 par; Mk 8,35 par; Mk 4,25 par; Mt 11,11). Sajátos ritmikai formák: Jellegzetes jézusi műfaj a PÉLDÁZAT, a rejtvényszerű mondások (pl. Mk 2,21 par). Ugyancsak sajátos jézusi szóhasználat az, amelyik Isten országával kapcsolatos, valamint az ÁMEN és az ABBA szavak használata.
SzCs

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir