Nikolaiták

Full text search

Nikolaiták Ma már nem lehet teljes biztonsággal megállapítani eredetüket, valamint tanításuk lényegét. Azonban a Jel 2,14k-ből arra lehet következtetni, hogy a nikolaiták egy gnosztikus szekta tagjai, akik szinkretista tanokat hirdettek, részt vettek a bálványáldozati szertartásokon és szabadosan, libertinista módon éltek. Amíg a pergamoni gyülekezetet inkább maga a tan, a nikolaiták elmélete veszélyeztette (Jel 2,15), addig az efézusi gyülekezetet a tan gyakorlati megvalósulása, »a nikolaiták cselekedetei« (Jel 2,6).
A szekta nevét bizonyára egy ma már számunkra teljesen ismeretlen Nikoláosz nevű tévtanítótól kapta. Nincs alapja a Nikoláosz diakónussal, az antiókhiai prozelitával való azonosításnak (Iréneosz), sem pedig annak, mely szerint a Nikoláosz név pusztán szimbolikus megjelölés, mivel a népi etimológiai névfejtés szerint a Nikoláosz (jelentése: »a népek legyőzője«) a héber Bálám (jelentése: »a népek felemésztője«) görög megfelelője.
A zsidó teológiában Bálám a tévtanító ősképe, aki Isten népét bálványozásra csábítja. A nikolaiták és Bálám tanításának egybekapcsolása a nikolaiták szinkretista és libertinista életszemléletére utal (Jel 2,6.14k; vö. 4Móz l5,1kk; 22-24; 31-36; 2Pt 2,15; Júd 11).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir