Ostor, ostorozás

Full text search

Ostor, ostorozás Az ostor szíjból vagy kötélből készített eszköz állatok és emberek serkentésére, illetve büntetésére. Ostorral ösztökélték a harcikocsi elé fogott lovat (Náh 3,2) és az igavonó barmot, de ostorral fenyítették az engedetlen és rest szolgát is.
Az ÓSZ főleg átvitt értelemben beszél ostorról és ostorozásról. Salamonnal kapcsolatban a király irányító, fegyelmező tevékenységéről olvassuk azt, hogy az ostorral történt (1Kir 12,11.14). Ugyanitt az ostorozás másik eszköze, a skorpió van említve, ami ólomgolyókkal súlyosbított többágú ostorkorbács. Az előző tevékenység súlyosabb formáját fejezi ki.
Költői szemlélet szerint Isten is ostorral fenyít és fegyelmez (Zsolt 38,2; 39,11; Ézs 10,26). A rómaiak büntető eszközként használták az ostort. A halálos ítélet magába foglalta a megostorozást is, de ez utóbbi önálló büntetésmód is lehetett. Így érthető Jézus megostorozása (Mt 27,26; Mk 15,15). Lukács és János arra engednek következtetni, hogy Pilátus az ostorozást lehetőségnek vélte Jézus szabadon bocsátására (Lk 23,16; Jn 19,1-5).
Jézust nem érte váratlanul a szenvedésnek semmilyen formája (Mt 20,19), de tanítványainak is fel kell készülni a megostoroztatásra (Mt 10,17; 23,34; Zsid 11,36).
Pál többször is szenvedett ostorozás miatt (2Kor 11,24k), pedig mint római polgárnak bizonyos védelme volt az ilyen fajta fenyítéssel szemben (ApCsel 22,25-29).
Működése során Jézus maga is használt ostort: ezzel vitte végbe a templom megtisztítását (Jn 2,15).
KI

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir