Pamfilia

Full text search

Pamfilia Római tartomány Kis-Ázsia déli részén. Mintegy 110 km hosszan húzódott a Földközi-tenger mentén és 45 km-nyire terjedt a szárazföld belseje felé, a Taurus hegységig. Határai: nyugaton Licia, és Frígia, északon Pizidia, keleten Cilicia. Az őslakosság közé a Kr. e.-i 5. szd.-ban érkeztek a görög telepesek, de a 2. szd.-ban már hallunk zsidó telepesekről is. Változatos története során hol Liciával, hol Ciliciával vagy Galáciával volt összekapcsolva, hol pedig önálló provincia volt.
A Makkabeus korban a római szenátus egy határozatot hozott a pamfiliai zsidók érdekében (1Makk 15,23). Hogy nem kevés számban éltek itt zsidók, azt az is igazolja, hogy az első pünkösdön Jeruzsálemben is voltak pamfiliaiak (ApCsel 2,10). Pál az első missziói útján Páfoszból jövet érkezett a pamfiliai kikötővárosba, Pergébe. Ez a város ugyan egy kicsit beljebb fekszik a szárazföldön, a régiek mégis kikötővárosnak tartották (ApCsel 13,13). Innen ment tovább a pizidiai Antiókhiába, majd a visszaúton újra prédikált Pergében és így ment tovább Attália felé (14,25). Pál azért nem akarta magával vinni a második missziói útjára János-Márkot, mivel ő annak idején elvált Páltól és Barnabástól Pamfiliában (15,38). Később, amikor Pált Rómába viszik, a hajójuk Pamfilia mentén is elhaladt (27,5).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir