Ritmika, ritmus

Full text search

Ritmika, ritmus A h. vers ritmikájának jellegéről annyira eltérőek a vélemények, hogy némely kutató a h. költészet metrikájának még a létét is kétségbe vonja. Az azonban kimutatható, hogy a h. vers 2, vagy néha 3 sztikhosz-ból (verssorból) áll. Másrészt már korán felismerték az ún. gondolatritmust (parallelismus membrorum), amelyben a sztikhoszok vagy tagok valamilyen módon ugyanazt a gondolatot variálják: a) a szinonim parallelizmus esetében a 2. tag az 1. tag tartalmát más szavakkal megismétli (pl. 4Móz 21,28); b) az antitetikus parallelizmus az első tag tartalmát egy ellentétes gondolattal világítja meg (pl. Péld 10,1); c) a szintetikus parallelizmus pedig az első tagban megpendített gondolatot továbbviszi, kiegészíti (pl. Zsolt 2,6).
A metrikus törvényszerűségek körül is igen nagy a vita a szakértők körében. Sokan kétségbe vonják, hogy meg lehet-e állapítani ezeket, hiszen a h. kiejtés gyakorlatát csak a Krisztus születése körüli időből ismerjük, ennek írásos rögzülése pedig csak 6-7 szd.-dal később történt meg. Tehát egészen más hagyománnyal van dolgunk, mint pl. a g.-római irodalom esetében. A sokféle rendszerből a 3 legáltalánosabban ismert és elfogadott elmélet: a) a szómetrika, amely a kötött beszéd konstitutív elemének tartja a szót, függetlenül a szótagok számától, fajtájától; b) a »trochaeusi« és »jambikus« kétszótagú verslábakkal számoló rendszer; c) a négyütemű, azaz két hangsúlytalan és két hangsúlyos szótagból álló verslábak, amelyek a végén hangsúlyosak (tehát »anapaestus«).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir