Siratóasszonyok

Full text search

Siratóasszonyok A kifejezés csak a Jer 9,16-ban található meg, ahol a h. a mökónönót szóval jelöli a siratóasszonyokat. Halottsirató asszonyokról azonban mind az ÓSZ, mind az ÚSZ említést tesz (Ez 32,16; Lk 23,27).
Az ókori K-en elterjedt szokás volt, hogy gyászeset alkalmával a család nőtagjai összegyűltek és együtt siratták az elhunytat. A siratásban nem csak a családtagok vehettek részt, hanem olyan asszonyok is, akik ezt hivatásszerűen űzték megfelelő bérezés ellenében. Az ÓSZ jellegzetessége, hogy az ókori K-tel ellentétben a kultusz területén belül nem voltak halottsirató asszonyok, akik a természet rendjéhez alkalmazkodva rendszeresen, évente egyszer elsiratták volna a meghaló istent, hogy tavasszal megünnepelhessék az életbe való visszatérését, hiszen Jahve él, uralkodik, mégpedig örökké. A bálványimádás azonban itt is benyomult az ószövetségi kultuszba, és Ezékiel látja, amint az Úr házának kapujánál asszonyok siratják TAMMÚZt (Ez 8,14). A siratásnál hallathattak erőteljes nyögéseket, jajgatásokat, és közben szólongatták az elhunytat (Jer 22,18), vagy énekelhettek SIRATÓÉNEKet. A halottsiratás szokásához tartozott, hogy különböző testrészeiket kézzel verték: a fejet, a mellet (Ézs 32,12). Gyászruhába öltöztek és hajukat kioldották ( GYÁSZ). A siratóasszonyok ott voltak a halottasházban, kísérték a temetési menetet és jelen voltak a sírnál is.
Jézus Jairus házában találkozott siratóasszonyokkal (Lk 8,53 par), akik kinevették, amikor közölte velük, hogy a leány nem halott, csak alszik. Másik találkozása velük az, amikor őt viszik ki a Golgotára és síró asszonyok kísérik. Rabbinusi törvények szerint kivégzettért nem lehetett nyilvános siratást rendezni, így az őt kísérő asszonyoknak ez egyfajta rokonszenvtüntetése lehetett. Ugyanezzel a siratással azt is kifejezték, hogy Jézus halála nemzeti gyász, ami csak egy rabbinak vagy királynak járt ki. Ilyen esetben ui. nemcsak a családtagok siratták, hanem az egész ország, és a Jézust kísérő asszonyok között szép számmal voltak olyanok, akik nem tartoztak a családjához, és minden bizonnyal nem is fizetségért tették.
SzL

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir