Szakáll
Szakáll H. zákán. Már az ÓSZ idején a szakáll az izráeli férfiak egyik fő ékessége volt. Mózes törvényei tiltották, hogy akár egyszerű férfiember, akár pap a szakállát levágja, vagy elcsúfítsa (3Móz 19,27; 21,5). Ennek oka lehetett az is, hogy elkülönüljenek pl. az egyiptomiaktól, akik rendszeresen nyírták a szakállukat, vagy az, hogy a pogányoknak szokásuk volt egyik vagy másik istenség tiszteletére a szakálluk levágatása. Ezért a legnagyobb szégyennek számított, ha valakinek levágták a szakállát (2Sám 10,4), pl. ha a győztes meg akarta alázni a legyőzöttet (Ézs 7,20; 15,2). Ha valaki önkezével vágta le, vagy tépte meg a szakállát, akkor ezzel a bánatát, fájdalmát, gyászát kívánta kifejezni (Ezsd 9,3; Jer 48,37; Ez 5,1). Már a szakáll ápolásának elhanyagolása, esetleg eltakarása is a szégyent, ill. gyászt fejezte ki (Mik 3,7; Ez 24,17; 2Sám 19,25).
Mivel az izráeliek rendkívül büszkék voltak szakállukra, nem elégedtek meg azzal, hogy hosszúra növesztették, hanem ápolás céljából olajjal bekenték (Zsolt 133,2) és gyakran be is fonták. A korabeli ábrázolásokon a sémitákat onnan lehetett felismerni, hogy szakálluk hegyes, gyakorta előrehajló, az asszíroké és a babilóniaké viszont bodorított és sokszor be is volt fonva.
Az, hogy köszönés alkalmával jobb kezükkel megfogták a másik szakállát és megcsókolták, a barátság kifejezése és jele volt (2Sám 20,9).
A LEPRÁSnak el kellett takarnia a bajuszát (3Móz 13,45), de ha meggyógyult, akkor testének többi szőrzetével egyetemben le kellett azt borotválnia (3Móz 14,9).
Az állatok közül a B egyedül az oroszlánt említi meg, hogy van szakálla (1Sám 17,35).
SzL
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
