Tipológia

Full text search

Tipológia A g. tüposz (»lenyomat, minta«) szóból. Írásmagyarázati fajta, melyben két személy, tárgy, esemény, intézmény között úgy állítanak fel kapcsolatot, hogy a korábbiban a későbbinek előképét látják. A patrisztikai korban lett gyakori egzegetikai módszerré (Barnabás, Jusztin Mártír, Melito, Irenaeus), de már Pál apostolnál megtalálható, pl. Róm 5,14 szerint Ádám a »tüposza az eljövendőnek«, Krisztusnak. A tipológiai írásmagyarázat szerint Isten előre jelzi az ÓSZ-ben, hogy mit fog cselekedni az ÚSZ-ben, tehát a kettőt Isten üdvterve fogja át. Az ÓSZ-i előképnek megfelel az ÚSZ-i antitüpon (vö. 1Pt 3,21; Zsid 9,24).
A tipológia egyik fő alapját azok az ÓSZ-i próféciák képezik, melyeket az ÚSZ korának keresztyénei, ill. maga Jézus is, Jézusban beteljesedni láttak. Máté ev-a különösen is bővölködik tipológiában. Mt 5,17 szerint Jézus »betölti« az ÓSZ-i törvényt. Mt 2,15 szerint az evangélista Hós 11,1 beteljesedését látja a gyermek Jézus Egyiptomba menekítésében (pedig utóbbi nyilván Izráel népéről szól). A tipológiai alkalmazás »váratlansága« mutatja itt, hogy nem az ÓSZ-i szakasz alapján találták ki a történetet, hanem az eseményekhez kerestek ÓSZ-i »előjelzést«. Jézus 40 napig tartó megkísértése és az Izráel 40 évi pusztai vándorlása között is valószínűleg kapcsolatot lát az evangélista (Mt 4). Mt 12-ben a szombat, a templom, Jónás és Salamon is olyan ÓSZ-i előkép, melyeknél »nagyobb« a beteljesedés, Jézus.
A tipológiát megkülönböztetik az ALLEGÓRIÁtóI. Azonban a tüposz szó olyan környezetben is előfordul, ahol allegorikus értelmezést találunk (1Kor 10,6.11). Ez is rávilágít arra, hogy nem lehet élesen elválasztani a kétféle írásmagyarázati módszert. Mindkettőnél lehet »történeti« elemet is felfedezni az értelmező magyarázás során.
BP

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir