Új szövetség

Full text search

Új szövetség A szövetség (h. börít) személyek vagy népek közötti szerződés, megegyezés. Az ÓSZ, amikor az Isten és népe közötti szövetségkötésről beszél, akkor mindig feltételezi azt, hogy a szerződő felek nem egyenrangúak. A gyengébbik fél megígéri, hogy az erősebbet szolgálni fogja, az erősebb pedig elkötelezi magát arra, hogy a gyengébbet védelmezi. A szövetség gondolata az egész ÓSZ-et átszövi: Isten a kezdeményező, aki népét szövetségébe hívja.
A fogság előtti időben Izráel a törvényt a sínai-hegyi szövetségkötés alapjának tekintette. Amikor azonban a nép hűtlen lett a szövetséghez és ennek következtében a próféták által már korábban meghirdetett Isten-ítélet bekövetkezett, akkor vallásos és politikai vákuum keletkezett Izráel hitében és gondolkodásában. A Kr. e.-i 586. év eseményei megpecsételték a nép sorsát és egyúttal az óizráeli szövetség gondolatának összeomlásához vezettek. Ekkor a próféták fő kérdése az volt, hogy az Istennel kötött szövetség végérvényesen széttört-e, vagy pedig csak átmenetileg vált érvénytelenné. Jer és Ez új szövetséget (börít hadásáh) hirdetett a nép számára, amely új törvényeken fog alapulni. A népnek várnia kell a megváltás idejére, addig azonban ügyelni kell a régi törvényre is. Ezékiel »Tórája« az átmenet a régi szövetséges néptől a fogság utáni gyülekezethez, a Babilonból visszatért »maradékhoz«. Az ideiglenesen felfüggesztett szövetség helyére a törvény lép. Ez a törvény azonban már nem a választott szövetséges nép kizárólagos öröksége, mert útmutatásokat ad a nem-izráelieknek és prozelitáknak is (ld. PROZELITA).
Az új szövetség prófétai fogalma először Jer 31,31-34-ben fordul elő. A régi szövetséget az engedetlen nép megszegte, azt már nem lehet újra felállítani. Az új szövetség nem olyan lesz, mint a régi. Nem kőtáblákra lesz írva, hanem az emberszívek »hústábláira«. E fogalmazásból kihallatszik a külsőséges legalizmus és az e világi »szerződés«-gondolat elvetése. A szövetség kifejezés korábbi értelmét elveszítette és csupán az isteni üdvakarat kontinuitását jelöli a régi és az új rend között. A régi »maradék«-ból teremti meg Isten az új Izráelt, és ezáltal válik lehetővé az új szövetség. Ez 36,22-28 ezért beszél »új szívről« és »új lélekről«.
Pál apostol az »új szövetség« (kainé diathéké) kérdéséről azt mondja, hogy az ebben való részesedés az »ó szövetség« (palaia diathéké), azaz az ÓSZ-i kánon »lepel nélküli« megismerésével lehetséges (vö. 1Kor 11,25; 2Kor 3,6kk). Ezáltal egy olyan fogalompár jön létre, amely a B két részét »testámentumonként« tartja össze.
VG

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir