András

Full text search

András (1327. nov. 30.Aversa, Olaszo., 1345. szept. 18.): nápolyi király, I. Károly és Erzsébet másodszülött fia. Johanna nápolyi királynővel (1342. márc. 31.) kötött házasságából egy utószülött fia volt, a csecsemőkorban meghalt Martell Károly. Az I. Károly és Róbert nápolyi kir. között kötött szerződés értelmében ~nak kellett volna örökölnie a nápolyi koronát, s ezért apja 1333-ban Nápolyba vitte. Róbert kir. jóindulatúan fogadta, s a trónörököst megillető kalábriai hg. címével ruházta fel, de nem tudta helyzetét a nápolyi udvarban megszilárdítani. Róbert egyébként sem tartotta meg ígéretét, végrendeletileg nem ~t, hanem Johannát jelölte ki utódául, úgyhogy halála után ~ feleségével és annak szeretőivel szemben megalázóan függő viszonyba került. Erzsébet m. királyné 1343-ban nápolyi látogatása alkalmával fia helyzetét olyan veszélyesnek ítélte meg, hogy ~t haza akarta hozni, de erről lebeszélték. A m. udvar diplomáciai nyomására ugyan a pápa 1344.-jan. 19-én megadta ~nak a nápolyi kir. címet, sőt koronázását is elrendelte, de a tényleges kormányzásra nem jogosította fel. Koronázását a pápa csak akkor kezdte sürgetni, amikor I. Lajos 80 000 aranyforintot fizetett érte. A nápolyi udvar tagjai erre egy Aversa környékén tartott vadászat alkalmával ~t megölték. ~ holttestét Nápolyban temették el a székesegyház Lajos-kápolnájában. Síremléke fennmaradt. Irod. Miskolczy István: A. herceg tragédiája és a nápolyi udvar (Századok, 1928. 7–8., 9–10. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir