Antal Károly

Full text search

Antal Károly (Alsótoki, 1921. nov. 30.Szécsény, 1989. jún. 18.): helytörténész. Földműves családból származott. A hat elemi befejezése után 1941-ig paraszti munkát végzett, közben cikkei, versei jelentek meg a Kelet Népében, a Szabad Szóban. Megismerkedett Szabó Pállal, Veres Péterrel, Erdei Ferenccel. 1943-tól katonai szolgálatot teljesített az orosz fronton. 1945-től, a földosztás után gazdálkodott és földművesszövetkezeti isk.-t végzett. 1951-ben családjával Szécsénybe költözött, ahol a földműves szövetkezetben a kereskedelmi osztályt vezette. 1971-tól nyugdíjba vonulásáig (1981) a Szécsényi Háziipari Szövetkezet műszaki vezetőjeként a népművészeti textilipar egyik legjobb szakembere volt. Mint honismereti kutatót a Palócföld néprajza, régészete érdekelte. Őslénytani leleteket rejtő köveket, neolitkőbaltát, cserepeket, középkori vasszerszámokat gyűjtött. Régi parasztházakat és kúriákat, népviseletet és szerszámokat fényképezett a balassagyarmati Palóc Múzeum számára. Tagja volt Nógrád megye műemléki albizottságának. 1968-ban megalapította a Szécsényi Honismereti Bizottságot és vezette 1988-ig. Kezdeményezésére az országban az elsők között Szécsényben épült fel a szécsényi háborús halottak emlékműve. 1978-ban megalapította és szerk. a Szécsényi Honismereti Híradót. Szorgalmazta a Cserhát-völgyi Honismereti Kör megalakulását. Régészeti és ásványgyűjteményét a Kubinyi Ferenc Múzeumnak ajándékozta. Tanulmányai értékes források szülőfaluja és környéke ismereteihez. Forrásmunkáinak egy része kéziratban maradt. – F. m. Abádszalók földje, népe, kultúrája (társszerzőkkel, Szolnok, 1961); Szemelvények a Cserhát-völgyi községek történetéhez 1965–1985 (Cserhát-völgyi Honismereti Közt, 1989. 1. sz.). – Irod. Pálmány Béla: A. K. (Honismeret, 1990. 1. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir