Barta Sándor

Full text search

Barta Sándor (Bp., 1897. okt. 7.SZU, 1938): író, szerkesztő. Foltozószabó fia. A középisk.-t csak úgy tudta elvégezni, hogy közben apja műhelyében dolgozott. Fiatal szervezetét ekkor érte tuberkulotikus fertőzés. Könyvkereskedősegéd volt, mikor bekapcsolódott a Galilei-kör munkájába. Megismerkedett a munkásmozgalommal. Első versei a Ma c. folyóiratban jelentek meg. Felesége Kassák Erzsébet volt. Első verskötete 1919-ben jelent meg (Vörös Zászló). A Tanácsköztársaság megdöntése után bécsi emigrációjában a Ma segédszerk.-je. 1922-ben folyóiratot alapított Akasztott Ember, majd Ék címmel. 1924-ben belépett a KMP-be és folyóiratát beolvasztotta a kommunista Egységbe. 1925-ben Bécsből az SZU-ba költözött; részt vett a Forradalmi Írók Nemzetközi Szervezetének alapításában és munkájában, majd a Szovjet Írók Szövetségében tevékenykedett, emellett különböző állami hivatalokat töltött be. 1938-ban az Új Hang c. folyóirat az ő szerkesztésében indult meg. A sztálini törvénysértések áldozatául esett. – F. m. Igen (Bécs, 1920); Cirkusz kapitalizmus (Bécs, 1920); Mese a trombitakezű diákról (novellák, Bécs, 1922); T'isztelt hullaház (novellák, Bécs, 1922); Csodálatos történet, vagy mint fedezte fel William Coockendy polgári riporter a földet, melyen él (Kassa, 1925); 350 000, avagy krónikás elbeszélés az ausztromarxizmus hazájából (Moszkva, 1931); Nincs kegyelem (Moszkva, 1933); Aranyásók (r., Lányi Sarolta utószavával, Bp., 195'7); Pánik a városban (válogatott elb., Bp., 1959); Ki vagy? (válogatott versek, Bp., 1962). – Irod. Vászoly Erik: Arcképvázlat B. S.-ról (Kortárs, 1959. 10. sz.); Illyés Gyula: B.-ról szólva. (Ingyen lakoma, Bp., 1964).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir