Bethlen Farkas, bethleni

Full text search

Bethlen Farkas, bethleni (1639Bethlenszentmiklós, 1679. dec. 30.): Erdély kancellárja, történetíró. ~ Ferenc és Kemény Kata fia. A kolozsvári unitárius és a gyulafehérvári ref. kollégiumban tanult, 1657-ben a lengyelo.-i hadjáratból II. Rákóczi György kíséretében tért haza. 1658. máj.-szept.-ben a fejedelem megbízásából Pozsonyban és Bécsben tárgyalt a császári katonai segítségről, 1661-ben Kemény János párthíve, ezért az ogy. 1662. márc.-ban jószágvesztésre ítélte. 1663-ban Apafi Mihály fejedelem hűségére tért, a korábbi ítéletet érvénytelenítették. 1666-ban fejedelmi tanácsos, 1667-től Fejér vm. főispánja. 1676-ban csatlakozott a Béldi Pál elleni ligához. Ugyanekkor a perbe fogott ~ János helyett ideiglenes megbízással, majd 1678-tól kinevezett kancellár. 1678. febr.-júl.-ban követségben járt a Portán a Béldi elleni ügyben. Megírta Erdély 1525-1609 közötti történetét. Munkája, melyben Szamosközi azóta elveszett kéziratos munkáját is felhasználta, fontos forrásmű. Keresden 1684-ben elkezdett s a váradi nyomda betűivel nyomtatott első kiadása csak részben készült el, s példányai Thököly 1690-es betörésekor megsemmisültek. – M. Historia de rebus Transylvanicis (teljes kiadása: Benkő József, Nagyszeben, 1782-93. I-VI) – Irod. Svéda Pál: B. F. históriája (Pécs, 1938).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir