Csanádi György

Full text search

Csanádi György (Bp., 1917. aug. 29.Bp., 1986. szept. 16.): jogász, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1957). Tanulmányait 1935-ben kezdte a bp.-i Pázmány Péter Tudományegy. jogi karán. Szladits Károly levelező titkára, később tudományos munkatársa volt. 1937 őszétől az Első Magy. Gépgyárban bérelszámolóként, majd levelezőként dolgozott, s munka mellett végezte az egy.-et. 1942-ben behívták munkaszolgálatra. A II. világháború után a Magy. Áll. Szénbányák alkalmazottja, később a Magy. Szénbányák jogásza lett. 1948-tól az Áll. Villamos Művek vezető jogtanácsosa volt. 1949–1952 között az Állam- és Jogtudományi Intézetet vezette. 1950-ben megbízták a Közgazdaságtudományi Egy. jogi tanszékének vezetésével. 1952-ben egy.-i docenssé nevezték ki. A tanszékvezetői tisztet 1981- ig töltötte be, 1986-ban vonult nyugdíjba. Aktívan részt vett az 1968-as gazdaságirányítási reform előkészítésében. Elsősorban polgári joggal, polgári eljárási joggal és munkajoggal foglalkozott. A közgazdaságtudományi egy. hallgatói számára több polgári jog és munkajog tankönyvet írt. – F. m. A megbízási jogviszony (Bp., 1959); Munkajog (egy.-i tankönyv, Bp., 1975); Polgári jog (egy.-i tankönyv, Bp., 1984).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir