Cseh-Szombathy László

Full text search

Cseh-Szombathy László (Pápa, 1894. márc. 24.Bp., 1968. jan. 11.): orvos, kisgazdapárti politikus, államtitkár. Az I. világháborúban súlyosan megsérült, fél lábát elvesztette. 1920-ban szerzett orvosi diplomát. 1925-től 1950-ig a bp.-i Bethesda Diakonisszakórház belgyógyász főorvosa, utána 1963-ig, nyugdíjazásáig, a Csengery utcai kisegítő kórház főorvosa volt. 1930-tól volt az FKgP tagja. 1935-ben pártjának programjával ogy.-i képviselővé választották. A párt balszárnyához tartozott. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének elnöke volt. A 20-as évek végén kapcsolatba került a Greshamkör tagjaival, mindenekelőtt Egry Józseffel. 1945 után bekapcsolódott a demokratikus közéletbe, 1945 febr.-jában beválasztották a Budapesti Nemzeti Bizottságba, majd a fővárosi törvényhatósági bizottság alelnöke volt (1945. máj. 16.–1945. okt. 7.). Az ideiglenes ngy.-nek tagja; 1945 nov. 4.-től 1948. dec.-éig ngy.-i, ill. ogy.-i képviselő, 1945 jún.-ától 1947 szept.-éig a Népjóléti Min. politikai államtitkára volt. 1948 dec.-ében visszavonult a közélettől. – Irod. Dobi István: Vallomás és történelem (Bp., 1962).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir