Csia Lajos

Full text search

Csia Lajos (Királyháza, 1887. febr. 18.Bp., 1962. febr. 3.): ref. lelkész, szabadegyházi szervező, könyvkiadó, bibliafordító. Az elemi isk. osztályait Nyíregyházán, Debrecenben és Bp.-en járta, középisk. tanulmányait a bp.-i ref. főgimn.-ban (1897-1905) végezte. Teológiát Bp.-en tanult (1905-09). 1921-24-ben és 1929-ben a bp.-i egy. Bölcsészettudományi Karán négy félév történettudományt és latin nyelvészetet, két félév germanisztikát és angol filológiát hallgatott, 1930-ban a kölni egy.-en is történettudományi és nyelvészeti stúdiumokat folytatott. 1911-12-ben Marosvásárhelyen, Déván, Pécsett, Érsekcsanádon és Siklóson segédlelkész. 1912-ben megvált ref. egyházi szolgálatától, s különböző szabadegyházi közösségek szolgálatába állt. „Berea” néven könyvkiadót alapított (kb. 1917-től 1948-ig működött), ahol leginkább saját írásait jelentette meg. Bibliamúzeumot is készített (ez ma a Bp., Salétrom utcai ref. egyházközség helyiségeiben található). 1923-ban újra visszatért a ref. egyház szolgálatába. Vallásoktató segédlelkész, majd 1937-től 1945-ben történt nyugdíjazásáig vallásoktató lelkész. Emellett 1925-től utca- és börtönmissziót is végzett. Kiterjedt irodalmi tevékenységet folytatott, számos művet fordított német és angol nyelvről. Írt bibliai lélektant, exegetikai (bibliamagyarázatos) munkákat. Nézetei lényegesen eltérnek a történeti egyházak álláspontjától és tanításától. Legjelentősebb munkája az Újszövetség-fordítás. – M. A puszta létnél többet (Bécs, 1978).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir