Csiky Gergely

Full text search

Csiky Gergely (Pankota, 1842. dec. 8.Bp., 1891. nov. 19.): drámaíró, műfordító, az MTA l. tagja (1879). 1859-től kat. papnövendék. Pappá szentelése (1864) után 1868-ig a bécsi Augustineumban tanult. Nyolc idegen nyelvet sajátított el, jogtudományi és világirodalmi műveltséget szerzett. 1870-től egyházjogot tanított a temesvári papneveldében és mint szentszéki ügyész sok család problémáival ismerkedett meg. Első elbeszéléskötete, Az életből 1872-ben jelent meg álnéven. 1875-ben mutatta be a Nemzeti Színház Jóslat c. vígjátékát. Ezzel s a két évvel későbbi Janussal Teleki-díjat nyert. 1878-ban Bp.-re költözött és minden idejét az irodalomnak szentelte. 1879-ben egyházi hatóságaival súlyos ellentétbe kerülve fél évre Párizsba utazott. Hazatérte után 1880-ban kilépett az egyházi rendből, és a következő évben megházasodott. A Nemzeti Színház dramaturgja, a színiak. tanára, a Kisfaludy Társ. másodtitkára lett. Első darabjaival az újromantikus irányt követte, első nagy hatású realista színművét 1880-ban adták elő Proletárok címmel (1945 után Ingyenélők c.-mel adják). Ettől kezdve a Nemzeti Színház legtöbbet játszott szerzője. Írt tragédiákat (Spartacus, 1886), társadalmi színműveket (Cifra nyomorúság, 1881; Stomfay család, 1882); vígjátékokat (Mukányi, 1881; A nagyratermett, 1890, Az udvari kalap címmel, 1964, Vígszínház; A nagymama, 1891); bohózatokat (A kaviár, 1882; Buborékok, 1884). Regényei, főleg Az Atlas család (1889) és a Sisyphus munkája(1892) a kritikai realizmus figyelemre méltó alkotásai. Lefordította Szophoklész, Plautus műveit. – M. Színművei (I-XVIII, Bp., 1882-94); Cs. G. Válogatott művei (Magy. klasszikusok, Bp., 1955) – Irod. Janovics Jenő: Cs. G. élete és művei (I. Kolozsvár, 1900. II, Bp., 1902); Gáspár Margit: Cs. G. és a franciák (Debrecen, 1928); (Solt) Speneder Andor: Cs. G. a regényíró (Bp., 1928); Hegedűs Géza: Cs. G. (Bp., 1953.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir