Dobozy Imre

Full text search

Dobozy Imre (Vál, 1917. okt. 30.Bp., 1982. szept. 23.): író, József Attila-díjas (1952, 1954), Kossuth-díjas (1959). 1936 és 1942 között tisztviselőként dolgozott, majd katonai szolgálatot teljesített. Partizánként harcolt a németek ellen a szovjet csapatok oldalán. 1945 után járási párttitkár lett. 1947-től 1959-ig a Szabad Föld, a Szabad Nép és a Népszabadság c. lapoknál volt újságíró. 1961-63-ban az Élet és Irodalom főszerk.-je volt. 1959-től 1973-ig az Írószövetség titkári, később főtitkári, majd elnöki tisztét töltötte be. Regényeket, elbeszéléseket, színműveket publikált. Három drámáját (Szélvihar, 1958; Holnap folytatjuk, 1963, Eljött a tavasz, 1968) bemutatták a fővárosi színházak. Nagy közönségsikert aratott. A tizedes meg a többiek c. kisregényéből készült film, amelynek forgatókönyvét is ő írta (1965). – F. m. Két világháború (tan., Bp., 1947); A parasztság jelene és jövője (tan., Bp., 1948); Azért a víz az úr (tan., Bp., 1950); Túrkeve (szociográfia, Bp., 1951); Új vetés nő a Kunságon (r., Bp., 1951); A szent kút (r., Bp., 1952); Tavaszi szél (elb., Bp., 1952); Az új Túrkeve (szociográfia, 1952); Felhő és napsütés (r., Bp., 1953); A fegyverek beszéltek (r., Bp., 1955); Moszkvai utazás (útirajz, 1955); Este az alvégen (r., Bp., 1956); Mindennapi történetek (elb., Bp., 1956); Tegnap (filmforgatókönyv, 1959); Virrad (filmforgatókönyv, 1960); Zápor (filmforgatókönyv, 1960); Tegnap és ma (elb., 1960); Hegyoldal (r., 1961); Hattyúdal (filmforgatókönyv, 1963); Váltás (filmforgatókönyv, 1964); Az idegen ember (tv-film, 1964); Két találkozás (tv-film, 1965); Egy nap a paradicsomban (tv-film, 1967); A királylány zsámolya (elb., Bp., 1967); Kedd-szerda-csütörtök (elb., Bp., 1967); Eljött a tavasz (dráma, 1969); Hatalom nélkül (r., (Bp., 1979); Váratlan hangverseny (elb., Bp., 1987). – Irod. Hermann István: A következetlenség dicsérete (Kortárs, 1963. 10. sz.); Tóth Dezső: D. I. (T. D.: Életünk, regényeink, Bp., 1963); Darvas József D. I. ötven éves (Élet és Irod., 1967. 43. sz.); Pomogáts Béla: D. I. drámái (Tiszatáj, 1970. 7. sz.); Fábián Zoltán: D. I. halálára (Tiszatáj, 1982. 12. sz.); Fábián Zoltán: D. I. (Kortárs, 1983. 1. sz.); Búcsú D. L-től. Gátfalvi Zsolt-Hubay Miklós-Kornidesz Mihály-Nemeskürty István írásai (Élet és Irod., 1982. 40. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir