Elekes György

Full text search

Elekes György (Kézdivásárhely, 1894. máj. 19.Sepsiszentgyörgy, 1969. nov. 20.): romániai magyarújságíró, költő. Középisk.-it szülővárosában végezte. Az I. világháborúban hadifogságba került és hat évet töltött Szibériában. Hazatérve Bp.-en folytatta tanulmányait, jogi diplomát szerzett. 1922-ben Kézdivásárhelyen telepedett le, ahol a Flekken és a Bogáncs c. szatirikus lapokat szerk. 1923-ban Brassóban könyvesboltot nyitott. 1923 és 1932 között kiadta a Színházi Újság c. lapot, szerk. a Hétfői Brassói Hírlap (1925-27) s a Brassói Napló c. lapot. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak. Írt verseket, útleírásokat, fordításai, átköltései jelentek meg. – F. m. Szibériában pergő homokszemek zenéje (versek, Kézdivásárhely, 1921); Szürke csendben (versek, Kézdivásárhely, 1922); Bábszínház (versek, Kézdivásárhely, 1923); Mindegy (versek, Kézdivásárhely, 1924); Szívek harca (r., Katolnay László álnéven, Bukarest, 1926). – Irod. Rass Károly: Az erdélyi magyar szépirodalom hat esztendeje (Pásztortűz Almanach, Kolozsvár, 1923); Veress Dániel: Akikről keveset tudunk. E. Gy. (Megyei Tükör, 1968. dec. 29.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir