Fáncsy Lajos

Full text search

Fáncsy Lajos (Pécs, 1809. aug. 25.Pest, 1854. dec. 22.): színész, a Nemzeti Színház első gárdájának egyik vezető tagja. Egy.-i tanulmányait abbahagyva 1828-ban Pesten lépett színpadra Balla Károlynak a Beleznay-kertben játszó társulatánál. 1829-ben Miskolcon Dérynével, 1833-ban Pozsonyban, 1834–35-ben Budán a Várszínházban, majd Kassán játszott. Debrecenben társulatot szervezett s ezzel bejárta a Felvidéket, 1836–37-ben ismét Budán működött. A Nemzeti Színháznak megnyitásától tagja volt. A Bajza József lemondását követő választmányi kormányzás alatt Egressy Gáborral versengett a hatalomért, s ő került ki győztesen a harcból. 1839-ben rendező, 1847-ben igazgatási ügyvivő lett. Szabályozta a rendezői és ügyelői hatáskört, kialakította a színház ügyrendjét, s a művészeti vezetés 1852-ig rövid megszakításokkal az ő kezében volt. Nagy képzettségű, művelt színész volt. A cselszövőszerepek sima modorú, finom eszközökkel élő alakítója volt, új, realista stílust alakítva ki ebben a szerepkörben. – Sok darabot fordított, értékes színlapgyűjteménye az OSZK Színháztörténeti Osztályán található. – F. sz. Tartuffe (Molière); Wurm (Schiller: Ármány és szerelem); Shylock (Shakespeare: Velencei kalmár); Biberach (Katona: Bánk bán). – Színműveket is fordított: Walter Scott–Lembert: Stuart Mária (Miskolc, 1833); Birch–Pfeiffer: Waldemár álma (Buda, 1834.); Nestroy: Világvége (Debrecen, 1836); Victor Hugo: A Notre-Dame harangozója (Debrecen, 1837); Dumas: Kean vagy könnyelműség és lángész (Pest, 1838); Lope de Vega: Sevilla csillaga (Pest, 1839) stb. – Irod. Fáncsy-Album (Pest, 1855); Szigligeti Ede: Magyar színészek életrajzai (Bp., 1878); Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története (I–II. 1938–40).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir