Farkas István

Full text search

Farkas István (Bp., 1887. okt. 20.Auschwitz, 1944): festőművész. 1908–09-ben a Képzőművészeti Főisk.-n Ferenczy Károly tanítványa volt, majd Münchenbe ment. 1912-ben a párizsi Académie de la Palette-en tanult. Az I. világháború idején olasz hadifogságba került, 1919-ben tért haza. 1924-ben Ernst múz.-i gyűjteményes kiállításán kubisztikus képeit mutatta be. 1925-től hosszabb ideig Párizsban élt, ahol 1928–32 között kiállításokat is rendezett. 1928-ban ott jelent meg Correspondances c. litográfiasorozata, melyhez A. Salmon írt prózai verseket. 1932-ben apja halála után hazaköltözött és átvette a Singer és Wolfner cég vezetését. Ez időtől főképp freskófestészettel foglalkozott. Művészetében a modern francia festészetet követte, az „École de Paris” képviselője. Késői korszakában morbid hangulatú, a lét tragikus szituációit kifejező képeket festett. Tisztán tagolt tájképek mellett a társadalom számkivetetteit ábrázolta (Vörös szakállú). Élete utolsó szakaszában szürrealista jellegű víziókat festett. Az Ernst Múz.-ban 1932-, 1936-, 1937-, 1941- és 1943-ban állított ki. 1947-ben a Nemzeti Szalonban rendeztek műveiből emlékkiállítást. – Irod. Nyilas Kolb Jenő: F. I. (Bp., 1935); Pataki Dénes: F. I. (Művészet, 1964., 5. sz.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir