Gillyén József

Full text search

Gillyén József (Szatmárnémeti, 1870. ápr. 11.Bp., 1918. aug. 26.): hidrológus és folyammérnök. Oklevelét a bp.-i kir. József Műegy. mérnöki karán 1895-ben szerezte, majd áll. szolgálatba lépett: a szatmári (1896–1903), az aradi folyammérnöki hivatalnál (1904–08) dolgozott. 1909–1912 között a Földművelésügyi Min. vízrajzi osztályán teljesített szolgálatot, és tanulmányban dolgozta fel a – nemzetközi viszonylatban is korán: a század első éveiben berendezett – hidrológiai kísérleti területeken végzett észlelések eredményeit. Ezt az alapvető tanulmányt 1911-ben több kisebb, a tárgykörbe vágó tanulmánya és a francia H. Tavernier „Vízmennyiségmérés változó medrű folyókon” c. munkájának fordítása követte. Gyakorlati feladatai a korszerű folyamszabályozási módszerekre irányították figyelmét, és először alkalmazta hazánkban H. Girardon elveit. 1913-ban a Felső-Duna induló kisvízi szabályozásához, a pozsonyi folyammérnöki hivatalba helyezték át, majd rövidesen műszaki tanácsosi rangban a hivatal főnökévé nevezték ki. – F. m. Hidrológiai tanulmányok a Gladna-patak, a Szernye-mocsár és a Ferenc-csatorna jobbparti delta-lecsapoló társulat területén (Vízügyi Közlemények, 1910); A Maros-szabályozás mai állása (Vízügyi Közlemények, 1912); A pozsonyi folyammérnöki hivatal Dunaszakaszán 1913 évben végzett munkálatok (Vízügyi Közlemények, 1915. 1-2. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir