Gortvai György

Full text search

Gortvai György (Bp., 1903. febr. 3.Bp., 1969. júl. 5.): orvos, belgyógyász. Orvosi tanulmányait a németo.-i Giessenben és a pécsi tudományegy.-en végezte, orvosi diplomáját 1928-ban kapta meg. 1928–1949 között az Apponyi Poliklinikán (ma Szövetség utcai Kórház) működött. 1949-ben a Fővárosi Budai Kórház (Városmajor utca) vezetésével bízták meg. 1951 nov.-étől 1960 máj.-áig a bp.-i Róbert Károly körúti Kórház osztályvezető főorvosa. 1960 máj.-ától a Szövetség utcai Kórházban osztályvezető főorvos és a kórház ig.-h.-e. 1963–67-ben a kórház ig. főorvosa. A kórháznak a Péterfy Sándor u.-i Kórházzal történt egyesítése után osztályvezető főorvos. A belbetegségek és a környezeti, ill. idegbehatások közötti összefüggés irányában végzett kutatásokat. Számos gyógyszer kipróbálását bízták osztályára. Az idős betegek gyógyításával, a műtéti előkészítéssel és utókezeléssel is foglalkozott. Elsőnek vezette be kerületében a szívbetegek gondozását thrombolyticumokkal. Ezekből a témákból írta nagyszámú közleményeit is. Későbbi munkáiban a tartós altatás eredményeiről számolt be. – Irod. Fekete Sándor: G. Gy. (Orv. Hetil., 1969).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir