Gróh Gyula
Gróh Gyula (Esztergom, 1886. jan. 16. – Bp., 1952. febr. 23.): kémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1925, r. 1936). Egy.-i tanulmányait Bp.-en végezte, 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1917–34-ben az Állatorvosi Főisk.-n a kémia tanára. 1935-ben a műegy. általános kémiai tanszékének vezetője, 1936-tól a bp.-i tudományegy.-en a kémia ny. r. tanára, az általános kémiai és radiológiai intézet ig.-ja. 1950-ben történt nyugdíjaztatása után az Orsz. Gabona- és Liszt Kísérleti Állomás keretében gyakorlati jellegű kérdések tudományos vizsgálatával foglalkozott. A Magyar Kémikusok Egyesületének 1942-től, a Természettudományi Társulatnak 1945-től volt az elnöke. Kutatásai három fő témakör: a radioaktivitás, a reakciókinetika és a fehérjék kémiai szerkezete köré csoportosultak. Hevesy Györggyel együtt a világon elsőnek alkalmazták a radioaktív indikáció módszerét fémek öndiffúziójának vizsgálatára. Számos dolgozata foglalkozik reakciókinetikai problémákkal. Fehérje kutatásaival kapcsolatban kidolgozta a mikro biológiai aminosav-racemizáció meghatározási módszerét. Száznál több tudományos dolgozata jelent meg. Nagy jelentőségű volt az általa kezdeményezett Gróh–Erdey–Grúz–Schay–Náray–Szabó: Fizikai Kémia c. tankönyv (Bp., 1940). – F. m. Általános kémia (Bp., 0918; német, olasz és török nyelven is); Szervetlen kémia (Bp., 1939, 3. kiadás); Szerves kémia (Bp., 1940, 4. kiadás); Bepillantás a kémiába (Bp., 1949. 2. kiadás). – Irod. Lengyel Béla: G. Gy. emlékezete (Magy. Kémikusok L., 1957).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
