Hajdú Gyula

Full text search

Hajdú Gyula (Somogyszil, 1886. máj. 8.Bp., 1973. aug. 21.): jogász, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora (1957), Állami díjas (1970). Fiatalon a Pécsi Naplóban, majd 1906-tól a Munkás c. szocialista lapban jelentek meg írásai. 1910-től ügyvéd Pécsett. 1911-ben beválasztották Pécs város törvényhatósági bizottságába. 1918-ban a pécsi Nemzeti Tanács titkára. A Tanácsköztársaság idején a 44. vörös dandár politikai biztosa, Baranya vm. kormányzótanácsi biztosa, a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja volt. 1919-ben Olaszo.-ba, Milánóba emigrált, az Avanti torinói, majd római szerkesztőségében dolgozott. 1920-ban a bányászok követelésére visszatérhetett a megszállt Pécsre, ahonnan azonban a szerb katonai hatóságok fél év múlva kiutasították. Bécsbe ment, majd 1935-től Franciao.-ban a Francia Kommunista Párt tagjaként vett részt a nemzetközi munkásmozgalomban és a francia ellenállási mozgalomban (1944). Hazatérése után, 1945-től az MKP képviselője Baranya vm. Végrehajtó Bizottságában, ngy.-i és ogy.-i képviselő (1945–53), iparügyi (1946), majd igazságügyi államtitkár (1947–50), az Áll. Ellenőrzési Központ főosztályvezetője (1950–51). 1949-ben megbízták az ELTE jogi karán a politikai tanszék vezetésével, 1951-től 1969-ig, nyugalomba vonulásáig az ELTE-n a nemzetközi jog tanszékvezető egy.-i tanára. Az ELTE diszdoktora (1966), Pécs és Somogyszil tb. polgára. A háború és béke, a fegyverkezés és leszerelés, a szuverenitás jogi lehetőségeinek kérdései foglalkoztatták. E témákból több könyve jelent meg. Szerk. a Nemzetközi jogi tanulmányokat (Bp., 1953), a Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikont (Bp., 1959), és Az állam és jogtudományok c. sorozatot 1960-tól. – F. m. Schuman-terv és a szuverenitás (Bp., 1953); Nemzetközi jog (Búza Lászlóval és Vitányi Bélával, Bp., 1958); A semlegesség (Bp., 1958); Harcban elnyomók és megszállók ellen. Emlékezések a pécsi munkásmozgalomról (Pécs, 1957); A leszerelés (Bp., 1961); A semlegesség a hidegháborúban. A pozitív semlegesség kialakulása (Bp., 1963). – Irod. Horváth Pál: Dr. H. Gy. (Jogtud. Közl., 1973. 11. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir