Horváth Zoltán

Full text search

Horváth Zoltán (Bp., 1900. okt. 25.Bp., 1967. nov. 15.): újságíró, műfordító, történész. 1916-ban lépett be a Magántisztviselők Orsz. Szövetségébe és az MSZDP-be. 1919 dec.-ben Bécsbe emigrált és részt vett a Világosság-csoport tevékenységében. A húszas évek végén hazatért és újságírással, műfordítással, valamint történelmi munkák írásával foglalkozott. Szerk. és bevezette a Grill Könyvkiadó klasszikus regénysorozatát, fordította többek között Stefan Zweig, C. F. Meyer, E. Kästner műveit. 1938–41-ben Franciao.-ban, 1942-től ismét Bp.-en élt és a Népszava külső munkatársa volt. A II. világháború után tagja lett az SZDP Orsz. Vezetőségének. 1945-től a Népszava külpolitikai rovatának vezetője, 1947-től a Világosság főszerk.-je volt. 1946-ban az SZDP képviseletében politikai vádbeszédet mondott Imrédy Béla háborús bűnös népbírósági tárgyalásán. 1948-ban elősegítette a két munkáspárt egyesülését. Az egyesítő kongresszuson az MDP Központi Vezetőségének tagjává választották és a Népszava felelős szerk.-je lett. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és bebörtönözték. 1956 nyarán rehabilitálták és ismét kinevezték a Népszava főszerk.-jévé. 1956. nov. 1-én nyugdíjba vonult és csak történetírói munkásságot fejtett ki. – M. Világtörténeti Lexikon (Parragi Györggyel, Bp., 1942); Lincolntól Rooseveltig. Hogyan lett az USA világhatalom (Max Silberschmidt művének fordítása Reitzer Bélával, Bp., 1943); Hogy vizsgázott a magyarság? (Bp., 1945); A Szociáldemokrata Párt politikája (Bp., 1946); Magyar századforduló. A második reformnemzedék története 1896–1914 (Bp., 1961, németül is); Teleki László, 1810–1861 (I-II., életrajz, Bp., 1964); Irodalom és történelem (Bp., 1968). – Irod. Erényi Tibor: H. Z. (Századok, 1969. 1. sz.); Nagy Péter utószava a Magyar századforduló 2. kiadásához. Bibliográfiával (Bp., 1974); Illés Endre: A századforduló (Mestereim, barátaim, szerelmeim, Bp., 1979). – Szi. Marosán György: Az úton végig kell menni (emlékezések, Bp., 1972).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir