Ibos Ferenc

Full text search

Ibos Ferenc (Alsóbalog, Szlovákia, 1922. júl. 12.Bp., 1990. márc. 5.): tanár, szerkesztő, újságíró. 1942-ben érettségizett a rimaszombati prof. gimn.-ban. Utána 1942-től 1947-ig a debreceni tudományegy. bölcsészeti karának m.-latin szakos hallgatója. A ref kollégiumban lakott. 1944-ben behívták katonának és Németo.-ba vezényelték. 1945-től folytatta egy.-i tanulmányait. Közben belépett az SZDP-be, az egyesülés után átvették az MDP-be. 1947-ben bölcsészdoktorátust szerzett. 1947-től 1950-ig a debreceni fiú felsőkereskedelmi isk. tanára. 1950-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Min. (VKM) kollégiumi osztályának előadója. Még abban az évben Darvas József min. megbízta a Köznevelés c. főként oktatáspolitikával foglalkozó hetilap szerkesztésével. Ezzel egyidejűleg vezette a Tankönykiadó Vállalat folyóiratszerkesztőségét is. 1954-től a Népművelési Min. színházi főosztályának a h. vezetője, 1956. okt. 1-jétől a Népművelési Min. Tanácsi Osztályának vezetője. 1956-ban beválasztották a vezetés nélkül maradt min. Forradalmi Bizottságába. 1958-ban áthelyezték a Lapkiadó Vállalathoz a Népművelés c. lap szerkesztésére. Ezt a munkát 1968-ig végezte. – Az 1960-as években az ELTE bölcsészeti karának népművelési tanszékén tanítani kezdett. Több egy.-ijegyzetet és tankönyvet írt művelődéselmélet, művelődéspolitika témában. 1977-ben docensi kinevezést kapott, és másodállásban népművelést oktatott a Tanítóképző Főisk.-n 1968-1971 között a Magy. Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Agitációs-propaganda Osztályán a központi napilapok referense volt. 1971-től a Magyar Hírlap főszerk.-h.-e, 1974-től a Tükör c. hetilap főszerk.-je. 1975-től a Magy. Újságírók Orsz. Szövetségének (MUOSZ) oktatási ig.-ja nyugdíjazásáig, 1984-ig. 1984-től a MUOSZ Újságíró Isk.-jában tanított újságírói ismereteket. -Cikkei, tanulmányai jelentek meg a népművelés, az újságíró oktatás tárgyköréből itthon és külföldön, napilapokban és az általa szerk. újságokban. – Irod. Szabó Ernő: I, a szerkesztő (Népművelés, 1990. 3. sz.); K. I: A türelem embere (Magyar Hírlap, 1990. március (Nekrológ, Népszava, 1990. március 7.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir