Irányi Dániel, Halbschuh

Full text search

Irányi Dániel, Halbschuh (Toporc, 1822. febr. 24.Nyíregyháza, 1892. nov. 2.) politikus. Eperjesen bölcseletet és jogot tanult, s itt a m. ifjúsági egylet elnöke volt. 1844-től Pesten ügyvéd, a reformmozgalmak híve. Jelentős szerepet töltött be a Pesti, utóbb Ellenzéki Kör, majd az 1848. márc.-i pesti mozgalmak szervezése idején. 1848-ban igazságügymin.-i titkár, Pest egyik képviselője, a Jelačić elleni önkéntes csapat tagja, utóbb Sáros vm.-i kormánybiztos. 1849-ben Debrecenben a békepárt ellenfele, majd pesti kormánybiztos. Az emigrációban Párizsban újságíró, 1859-ben a Magyar Nemzeti Igazgatóság jegyzője. 1866-ban Kossuth küldötte Bismarcknál. A kiegyezés után, 1868-ban Pécs város még távollétében választotta meg képviselőnek, 1869-től a 48-as párt elnöke. A 48-as békés parlamenti reformtaktika kialakítója, amelyet utóbb Kossuth támadott. A Függetlenségi Párt megalakulása után (1884) annak is elnöke, bár később befolyása csökkent. Küzdött a polgári házasságért és az analfabéták oktatásáért. – M. Histoire politique de la Révolution de Hongrie (I–II. Ch. L. Chassin-nel együtt; Paris, 1859–1860); Megjegyzések br. Kemény Zsigmond emlékirataira (Bp., 1883); Megjegyzések Madarász József emlékirataira (Bp., 1884). – Irod. Hoitsy Pál: Régi magyar alakok (Bp., 1923).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir