Kánya Kálmán

Full text search

Kánya Kálmán (Sopron, 1869. nov. 7.Bp., 1945. febr. 28.): politikus, külügyminiszter. Pályafutását Konstantinápolyban kezdte mint alkonzul. 1904-ben konzullá nevezték ki, 1905-től a közös külügymin.-ban teljesített szolgálatot. 1913-ban a Monarchia mexikói követe, meghatalmazott miniszter. 1920-tól 1925-ig a külügyminiszter állandó helyettese. 1925-ben berlini követ lett, majd 1933- febr. 4-től 1938. nov. 28-ig külügyminiszter a Gömbös-, Darányi- és Imrédy-kormányokban. Az ő külügyminisztersége alatt ment végbe Mo. csatlakozása a Berlin–Róma-tengelyhez. Ezen belül az Olaszo.-gal való fokozott együttműködéssel igyekezett ellensúlyozni Németo. egyre növekvő hegemóniáját (ún. horizontális paktum koncepció), megkísérelt a lehetőségekhez képest jó kapcsolatokat fenntartani a nyugati hatalmakkal és a kisantant felé is tett közeledő lépéseket. 1938. aug.-ban Horthy és Imrédy németo.-i látogatása napjaiban Bledben megegyezett a kisantant államokkal Mo. fegyverkezési egyenjogúsága elismerésének kérdésében, amivel legalizálni kívánta a háborús készülődést. 1938. szept. 20-án Imrédy miniszterelnökkel Berchtesgadenbe repült és felkérte Hitlert a m. területi igények támogatására. 1938. okt.-ban vezetője volt a komáromi m.–csehszlovák tárgyalásokon részt vevő delegációnak. Miután az 1938. nov. 21-i német olasz demars miatt Kárpát-Ukrajna tervezett megrohanásától az Imrédy-kormánynak el kellett állnia, ~ lemondott. 1935. okt. 4-én Horthy örökös felsőházi taggá nevezte ki. A II. világháború idején a Bethlen–Kállay vezette politikai csoporthoz tartozott.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir