Karacs Teréz

Full text search

Karacs Teréz (Pest, 1808. ápr. 18.Békés, 1892. okt. 7.): pedagógus, író, ~ Ferenc és Takács Éva író leánya. Magasabb fokú műveltségéhez állandó önképzéssel jutott. Az 1830-as, 40-es években szépirodalmi folyóiratokban tűnt fel versekkel, fordításokkal, pedagógiai és politikai eszméit hirdető cikkeivel. A 40-es évek elején Máramarosszigeten a Kállay családnál házvezetőnő. Itt kezdett érdeklődni a tanítónői pálya iránt és itt kötött barátságot Leővey Klárával. 1845-ben Teleki Blanka felállítandó főúri leánynevelő intézetéhez akarta megnyerni, de ~ demokratikus világnézetéből eredő elvi ellentét miatt a felajánlott nevelői állást nem fogadta el. Az 1846-ban megalapított miskolci nőnevelő intézetet vezette 1859-ig; 1859-től a kolozsvári városi felső leányisk. ig.-ja. 1863-tól a Teleki családnál nevelőnő. 1865-től Pesten házitanítónő. 1877-ben Kiskunhalasra költözött. Itt kezdte papírra vetni visszaemlékezéseit ~ Ferencről, a saját életéről és a „nemzet napszámosai”-ról. 1885-ben betegsége miatt Békésre költözött. Leánynevelési törekvéseiben Teleki Blankához csatlakozott, de demokratizmusában meghaladta, lehetővé tette a magasabb iskoláztatást a polgári rétegek számára is. – F. m. Játékszíni terv (színjáték, Pest, 1838); Karacs Teréz összes munkái (Pest, 1853); Karacs Teréz művei (Gyula, 1889.) – Irod. Orosz Lajos: A magyar nőnevelés úttörői (Bp., 1962); Teleki Blanka és köre (Válogatta és sajtó alá rendezte Sáfrán Györgyi, Bp., 1963).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir