Lakatos Gabriella

Full text search

Lakatos Gabriella (Bp., 1927. okt. 18.Bp., 1989. nov. 13.): balettművész, Kossuth-díjas (1957), érdemes művész (1966), kiváló művész (1971). A bp.-i Operaház balettiskolájában Nádasi Ferenc növendéke volt, majd 1943-ban lett az együttes tagja, 1950-től 1973-as visszavonulásáig magántáncosa. Közben 1945-46-ban egy évadra a szegedi Nemzeti Színház balettegyütteséhez szerződött, ahol csak operabetétekben kapott szerepeket. A bp.-i Operaház balettrepertoárjának szinte összes karakterszerepét és néhány klasszikus főszerepét is eltáncolta mint korának legkimagaslóbb technikájú táncosa és nagy színészi tehetségű előadóművésze. Visszavonulása után öt évig a társulat balettmestere volt, majd a halála előtti évben magániskolát nyitott. A színpadtól sosem vonult vissza véglegesen, énekes szerepeket is játszott, a M. Televízióban szakmai műsorvezetőként tevékenykedett, s Markó Iván és Novák Ferenc táncszínházi darabjaiban (Az igazság pillanata, illetve Magyar Electra) is vállalt szerepeket. – F. sz. Molnárné (Harangozó Gyula: A háromszögletű kalap); Primadonna (Harangozó Gyula: Térzene); Lány (Harangozó Gyula: A csodálatos mandarin); Rozika (Harangozó Gyula: Furfangos diákok); Sári (Harangozó Gyula: Keszkenő); Zaréma (Zaharov: A bahcsiszeráji szökőkút); Aisa (Anyiszimova: Gajane); Cieplinski Bolerójának és Divertimentójának nő főszerepei, Balerina (Fokin: Petruska); Mária (Vojnonen: Diótörő); Odette-Odilia (Petipa-Ivanov: A hattyúk tava); Jeanne (Vojnonen: Párizs lángjai). Kitüntették a Fehér rózsa lovagrenddel (1969). – Irod. Szudy Eszter: Beszélgetés Lakatos Gabriellával (Táncművészeti Dokumentumok, 1986); Rajk András: L. G. (Új Tükör, 1989. 47. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir