Lakatos Imre

Full text search

Lakatos Imre (Bp., 1922. nov. 5.London, 1974. febr. 2.): matematikus, filozófus, egyetemi tanár. A debreceni tudományegy.-en matematika-fizika-filozófia szakon szerzett diplomát (1945). 1946-tól a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban és a pártközpontban a felsőoktatás demokratikus reformjával foglalkozott. 1948–49-ben aspiráns volt Moszkvában. Hazatérve a Szabad Népben jelentek meg kulturális, politikai és ideológiai írásai. 1950-ben letartóztatták, 1953 végén szabadult, 1954-ben rehabilitálták, az MTA Matematikai Kutató Intézetében dolgozott. 1956-ban részt vett a Petőfi-kör vitáiban, nov. végén Angliába ment. 1957-től Cambridge-ben ösztöndíjas, majd filozófiai és tudományos módszertani doktorátust szerzett (1960). 1960-ban oktató a londoni egy. (London School of Economics) filozófiai karán, 1966-ban ny. r. tanár, 1969-től tanszékvezető tanár. Rendszeres vendégtanára az USA több egy.-ének; a matematikai logika területén nemzetközi jelentőségű eredményeket ért el. A British Journal of Philosophical Sciences munkatársa volt. Londonban ösztöndíj-alapítvány őrzi nevét. Az ellentmondásos egyéniségű tudósról Mérei Anna rendező filmet készített „Ember vagy ördög” – ki volt L. I.: (1999). – F. m. Dokatatelstva i Oprovershenia (Moszkva, 1967); Proofs and Refutations: The Logic of Mathematical Discovery (Cambridge, 1976); The Methodology of Scientific Research Programmes: Philosophical Papers (I., Cambridge, 1977); Mathematics, Science and Epistemology: Philosophical Papers (II., Cambridge, 1977).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir