Lékai László, 1940-ig Lung

Full text search

Lékai László, 1940-ig Lung (Zalalövő, 1910. márc. 12.Esztergom, 1986. jún. 30.): r. k. főpap. 1934-ben fejezte be teológiai és bölcseleti tanulmányait Rómában, ahol ugyanekkor pappá szentelték, 1936-ban teológiai doktori oklevelet szerzett. 1936-ban káplán Ukkon, 1936-37-ben II. prefektus a veszprémi Davidikum fiúnevelő intézetben, 1937-44-ben a veszprémi szeminárium tanára, 1943-tól szentszéki kötelékvédő. 1944-ben püspöki tanácsos lett, 1944-48-ban püspöki titkár, 1944-45-ben Mindszenty Józseffel együtt volt a sopronkőhidai fegyházban. 1946-tól pápai kamarás. 1948-1959 között balatonlellei plébános és a délbalatoni esperesi kerület esperese, közben 1956-57-ben megbízott püspöki irodaig. 1959-től 1969-ig zalaszentiváni, 1969-72-ben badacsonytomaji plébános. 1972-től c. püspök, 1974-től veszprémi apostoli kormányzó, 1975-től a római Nevelési Kongregáció tagja. 1976-tól esztergomi érsek, prímás és bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendjével tüntették ki. – Irod. „A megnyesett fa kizöldül”. Portré dr. L. L.-ról (szerk. Halák László, Bp., 1984); Gergely Jenő: L. L. emlékezete (Világosság, 1986. 8-9. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir