Lénárd Ferenc

Full text search

Lénárd Ferenc (Fiume, 1911. okt. 1.Bp., 1988. ápr. 8.): pszichológus, a pszichológiai tudományok doktora (1969). A bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karán 1933-ban matematika-fizika-filozófia szakos középisk. tanári, 1934-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1945-ben magántanárrá habilitálták. Segédkönyvtáros, majd könyvtáros az egy. Filozófiai Intézetének könyvtárában. 1945-48-ig a Műegy. Közgazdaságtudományi Karán, 1949-től 1954-ig a Gazdasági és Műszaki Ak.-n tanított. 1954-től a Pedagógiai Tudományos Intézetben, 1962-től az MTA Pszichológiai Intézetében, 1972-1977-ig, nyugdíjba vonulásáig az Orsz. Pedagógiai Intézetben főisk. tanárként működött, majd az OPI tudományos tanácsadója volt. Megszervezte – többek között – az intézet kísérleti iskoláját, a bp.-i 12 évfolyamos Arany János Iskolát. Mint kísérleti pedagógiai pszichológus Európa első, iskolához kapcsolt iskolalaboratóriumát hozta létre. Különös figyelmet fordított a gondolkodás kísérleti vizsgálata elméleti és gyakorlati kérdéseire. Szerk. a Magyar Pszichológiai Szemlét (1940-1973), valamint az Akadémiai Pszichológiai Tanulmányokat (1958-1975), a Pszichológia a gyakorlatban (1963-67) sorozatokat, A pszichológia új útjai (1967), az Alkalmazott lélektan (1973) c. kiadványokat. Jelentős tankönyvírói tevékenysége. Alapító tagja volt az újonnan szervezett Magy. Pszichológiai Társ.-nak és elnöke a társ. Pedagógiai Pszichológiai szekciójának. Alapító és elnökségi tagja az új Magy. Pedagógiai Társ.-nak és elnöke a Neveléslélektani Szakosztályának. Tagja a Hazafias Népfront Pedagógiai Bizottságának. Több ciklusban tagja volt az MTA Pszichológiai Bizottságának és a Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) Pszichológiai Szakbizottságának. A Ranschburg-érdeméremmel tüntették ki. – F. m. A lélektan útjai (Bp., 1946); Emberismeret (Bp., 1948); Természettani ismeretek (Bp., 1954); A problémamegoldó gondolkodás (Bp., 1963, 19845); A gondolkodás rugalmassága és a variációk (Bp., 1969); A képességek fejlesztése a tanítási órán (Bp., 1979); A közoktatás fejlesztése és a pszichológia (Bp., 1979); Emberismeret a pedagógiai munkában (Bp., 1981); Az absztrakció kialakítása kisiskoláskorban (Bp., 1982); A gondolkodás hétköznapjai (Bp., 1982); Kísérletek az iskolában (Bp., 1983); Pedagógiai ellentmondások (Bp., 1986). 171 cikkből álló sorozata jelent meg Mindennapok pedagógiája címen a Pedagógusok Lapjában. Részt vállal Platon összes műveinek első m. fordításában és szerkesztésében (1943).– Irod. Fekete János: L. F. (Ma és Holnap, 1990. 1. sz.); Ranschburg Jenő: L. F. (Magy. Pszichológiai Szle, 1990. 1-2. sz.). Demeter Katalin: L. F. munkássága (vál. bibliogr., Magy. Pszichológiai Szle, 1990. 1-2. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir