Maléter Pál

Full text search

Maléter Pál (Eperjes, 1917. szept. 4.Bp., 1958. jún. 16.): katonatiszt, honvédelmi miniszter. Orvosi tanulmányokat folytatott Prágában, majd 1939-ben katonai szolgálatra vonult be. 1940-től 1942-ig a Ludovika Akadémia növendéke. 1944-ben mint hadnagy a Vörös Hadsereg fogságába került. A partizániskolát elvégezve osztagparancsnok lett. 1945 után a hadseregben végzett szolgálatot, kitűnő előmenetellel a vezérkarban. 1956-ban a forradalom oldalára állt. 1956 októberétől tagja a Magyar Köztársaság Forradalmi Honvédelmi bizottmányának. 1956 november 2-án Nagy Imre Vas Zoltán javaslatára, aki még mint parancsnok emlékezett a fiatal katona tehetsége műveleteire, honvédelmi miniszterré nevezte ki. Maléter volt a kormány egyetlen pártonkívüli minisztere. November 3-án este Tökölön, a szovjet hadsereg főhadiszállásán Kovács István vezérkari főnök és Erdei Ferenc miniszterrel együtt ő vezette a tárgyalást a szovjet csapatok visszavonulásáról és a Varsói Szerződés felbontásáról. Az épületet csak ő nem hagyhatta el. A Nagy Imre-perben halálra ítélték. Nagy Imrével, Gimes Miklóssal egy napon hajtották végre a halálos ítéletet. – Irod.: Gosztonyi Péter: Hadikövetek (Szemle, Brüsszel, 1963. 3. sz.); Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre (Válogatta, szerkesztette és a bevezető szöveget írta – (Bp., 1989).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir