Nagy J. Béla

Full text search

Nagy J. Béla (Gyöngyöshalász, 1884. márc. 16.Veszprém, 1967. szept. 26.): tanár, nyelvész, az MTA tagja (l. 1936-1949). M.–francia szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett. Először középisk. tanárként működött Körmöcbányán, Székesfehérváron és a bp.-i V. kerületi főreálisk.-ban, majd a bp.-i áll. középisk.-i tanárképző int.-ben kapott beosztást, ahol előadásokat is tartott, m. stílusgyakorlatokat vezetett. Tagja volt a Bp.-i Állami Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottságnak. 1942. júl. 1-én nyugalomba vonult, és haláláig Veszprémben élt. Pedagógiai szakírói munkásságot is folytatott. 1919-től 1939-ig szerk. a Magyar Paedagogiát. Társszerk.-je volt a Magyarosan c. folyóiratnak 1932–1934 között. M. nyelvtankönyvet írt a gimn.-ok valamennyi osztálya számára. Tolnai Vilmos halála után gondozta A magyar helyesírás szabályai c. ak.-i kiadványt. A negyvenes évek elején az MTA megbízásából elkészítette a m. nyelv helyesírási szótárát (a kézirat a háború alatt elpusztult), és sokat dolgozott az ak.-i nagyszótárnak is. Elsősorban a nyelvművelői elvek tisztázása, valamint a nyelvművelő babonák elleni küzdelem terén fejtette ki tevékenységét, de írt nyelvművelésünk munkásairól és számos kiejtési, helyesírási és nyelvtani kérdésről is. Munkásságát a Magy. Nyelvtudományi Társ. 1929. évi Szily-díjjal jutalmazta. – F. m. Egy emberöltő nyelvünk védelmében (válogatott tanulmányok és cikkek, szerk. Ferenczy Géza, Bp., 1968). – Irod. Tompa József: N. J. B. hetvenéves (Magy. Nyelv, 1954); Kovalovszky Miklós: N. J. B. emlékének (1884–1967) (Magy. Nyelv, 1968); Ferenczy Géza: N. J. B. és nyelvművelő munkássága (Bp., 1968).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir