Oláh Sándor

Full text search

Oláh Sándor (Magyarcséke, 1886Szabadka, 1966): festő. Gyermekkorában Szabadkára került, itt végezte isk.-it. Egy évig vasgyári munkásként dolgozott, ezt követően a várostól ösztöndíjat kapott, így előbb Kassára, majd Bp.-re került. Az Iparműv. Főisk. után a Szépműv. Akad.-ra iratkozott be, ahol 3 évig Zemplényi Tivadar tanítványa volt. 1908-ban, rövid bécsi kitérő után Münchenbe, Angelo Jank neves ak.-jára került, esténként pedig Hollósy Simon rajzisk.-ját látogatta. A müncheni tanulmányokat Iványi-Grünwald Béla Kecskemétre szóló meghívása szakította meg. Innen gyakran átjárt Nagybányára. 1907-től kiállító művész. Először Szabadkán, majd a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban is kiállított. 1935-1941 között nem szerepelt mo.-i tárlatokon, s szűkebb hazájában, Szabadkán is nélkülözték. Utolsó éveiben művészetszervezői és -pedagógiai feladatai foglalták el. – Irod. Baranyi Anna: O. S. (Újvidék, 1986); Gajdos Tibor: Kékfátyolos világ. O. S. élete és munkássága (Szabadka, 1986).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir