Rubletzky Géza

Full text search

Rubletzky Géza (Bp., 1881. júl. 1.Bp., 1970. jún. 18.): szobrász. Előbb Unger Mór díszítőműhelyében dolgozott, majd a Főlegféle kerámiagyárban vállalt munkát, esténként a fővárosi iparrajziskolában tanult. 1899–1903 között végzett az Iparművészeti Isk.-n Mátrai Lajos növendékeként. Tanulmányainak befejezése után egy esztendeig Róna József mellett dolgozott, majd fél évig Olaszo.-ban tartózkodott. Hazatérve egy ideig csak műtermi kisegítést vállalt Ligeti Miklósnál és Holló Barnabásnál. Első jelentősebb megbízását a hódmezővásárhelyi bank épületének díszítésére kapta. Hódmezővásárhelyen élt 1908-tól 1914-ig. Segítette a helyi művészet fellendülését, részt vett a Művészek Majolika és Agyagipari Telepének alapításában. Később Aradra, Temesvárra, majd Bukarestbe költözött. 1942-ben tért haza. Szobrait festői anyagkezelés, finom körvonal, érzékeny belső rajz jellemzi (Dózsa-szobor – elpusztult – 1907; Anyaság, 1909; Gyermekét szoptató anya, 1909; Anya gyermekével, 1910). Munkásságában jelentős helyet foglal el a portréábrázolás (Fiúfej, 1934; Női portré, 1934; Lyka Károly, Szakasits Árpád, Várnai Zseni) és a zsáner (Kévehordó, 1936; Szüretelő, I–II., 1941; Szüreti idill, 1941). 1967-ben rendezték meg az Ernst Múz.-ban gyűjteményes kiállítását. Hagyatéka a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múz.-ban található. Művei vannak az MNG-ban is. – Irod. Kiss Lajos: Vásárhelyi művészélet (Bp., 1957); R. G. szobrászművész kiállítása (katalógus, Bp., 1967); N. Pénzes Éva: R. G. (Művészet, 1966. 5. sz.); Féja Géza: Viharsarok (Bp., é. n.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir