Sarkadi Imre

Full text search

Sarkadi Imre (Debrecen, 1921. aug. 13.Bp., 1961. ápr. 12.): író, újságíró, Kossuth–díjas (1955), József Attila-díjas (1951, 1952, 1954). 1941-ben gyógyszerészsegéd volt Debrecenben, 1943 – 44-ben nyomdász, közben a debreceni egy.-en jogot hallgatott. 1946-ban Bp.-re költözött, újságíró, a Szabad Szó felelős szerk.-je. 1950-ben a Művelt Nép segédszerk.-je volt. 1954 – 55-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955 – 57-ben a Madách Színház dramaturgja. A m. parasztság szocializmusban átalakuló életének egyik legjelentősebb krónikása. Első írásai a Válaszban, majd a Csillagban jelentek meg. Korai elbeszéléseiben érezhető Móricz Zsigmond példája, amely a vidéki élet, a parasztok és volt cselédek megváltozott életének ábrázolására ösztönözte. De ezekben is megnyilvánult már tehetsége, amely későbbi egyéni ízű, tragikus drámaiságú írásaiban kibontakozott. E művei szocialista irodalmunk jelentős értékei. Élete utolsó korszakában írt műveinek alapélménye a tisztultabb erkölcsért vívott belső önemésztő küzdelme. Útkeresése közben próbál védekezni pesszimizmusa ellen, de mindinkább a kiábrándultság és keserűség válik jellemző vonásává öngyilkossághoz vezető pályafutásának. – F. m. Gál János útja (r., Bp., 1950); Kísértetjárás Szikesen (r., Bp., 1950); Rozi (r., Bp., 1951); Út a tanyákról (színmű, Bp., 1952); Verébdűlő (novellák, Bp., 1954); Szeptember (színmű, Bp., 1955); Elmaradt találkozás (novellák, Bp., 1956); A gyáva (kisregény, Bp., 1961); Elveszett paradicsom (színmű, Bp., 1962); A szőkevény (Válogatott írásai, B. Nagy László utószavával, Bp., 1962); Regények (1973); Novellák (1974); Drámák (1983). – Filmjei: Körhinta (1955). Dúvad (1961). – Irod. Szabolcsi Miklós: A szökevény (Élet és Irod. 1962); Márkus István: A szökevényről (Kortárs, 1963); B. Nagy László, Cseres Tibor, Gondos Ernő: Hozzászólások S. cikkéhez (Kortárs, 1963); Bata Imre: S. I.-ről (Ívelő pályák, 1964); Hubay Miklós: Lapok S. I.-ről. A megváltó mutatvány (Bp., 1965); Alföld emlékszám (1981); Tarján Tamás: Kortársi dráma (1983).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir