Szalay László

Full text search

Szalay László (Buda, 1813. ápr. 18.Salzburg, 1864. júl. 17.): történetíró, reformpolitikus, az MTA tagja (l- 1836, r. 1838) és főtitkára (1861). ~ Ágoston öccse. A pesti egy. jogi és bölcsészeti karát végezte, Horvát István tanítványa volt, Eötvös József baráti köréhez tartozott. Tanulmányai után joggyakornok Kölcsey Ferencnél. 1833-ban ügyvédi oklevelet szerzett, ügyvédi gyakorlatot azonban nem folytatott, hanem tudományos, államelméleti munkával foglalkozott. 1836 – 39-ben külföldi tanulmányúton volt (Ausztria, Németo., Belgium, Franciao., Svájc, Anglia) és ennek során tanulmányozta a külföldi polgári jogintézményeket. Közben az MTA levéltárnoka és 1837-ben megalapította az első m. időszakos jogi kiadványt (Themis), amelynek nagy részét ő is írta. 1840-ben a büntetőtörvénykönyv kidolgozására kiküldött orsz. választmány jegyzője, nagy szerepe volt a haladó eljárásjogi tervezetek kidolgozásában (esküdtszék, nyilvánosság, szóbeliség, kétoldalú meghallgatás stb.). 1840-ben Eötvös Józseffel és Lukács Móriccal szerk. a Budapesti – Szemlét. Az 1843 – 44-i ogy.-en Korpona követe. Eötvössel a reformellenzék centralista csoportjának tagja. 1844 – 45-ben Kossuth helyett átvette a Pesti Hírlap szerkesztését. Jogbölcseleti munkáiban, elsősorban a kodifikációról írott tanulmányaiban felfogását a hegeli filozófiára alapította, magát a Hegel-tanítvány Eduard Gans berlini jogtanár tanítványának vallva. Irodalmi tevékenységével a centralisták egyik elméleti vezetője volt, s tevékenységük nagyban előkészítette az új polgári rendszer, a 48- as törvényhozás elméleti alapjait. 1848-ban a kodifikációs osztály élére került Deák Ferenc min.-ában. 1848 nyarán a frankfurti birodalmi gyűlésen, majd Londonban és Párizsban képviselte a m. kormányt. A szabadságharc után 1855-ig Svájcban maradt és Mo. történetén dolgozott. 1861-ben Pest város ogy.-i képviselője. A Kisfaludy Társ. tagja (1837). Kiadta Verancsics Antal összes munkáit (I – XII., Pest, 1857 – 75 a végét Wenzel Gusztáv), Bethlen Miklós Önéletírását (Magy. Tört. Emlékek, II – III., 1858 – 60), Kemény Jánosét (1865) és Károlyi Sándorét (I – II., 1865). Leveleit kiadta Szalay Gábor (Bp., 1913). – F. m. A büntető eljárásról (Pest, 1841); Státusférfiak és szónokok könyve (Pest, 1846, 1850, az MTA nagyjutalmát kapta 1847-ben); Diplomatische Aktenstücke zur Beleuchtung der ungarischen Gesandtschaft in Deutschland (Zürich, 1849); Magyarorszdg története (I – IV., Lipcse; 1852 – 1854. Az MTA nagyjutalmát kapta 1855-ben, V–VI., Pest, 1857 – 1859, az MTA nagyjutalmát kapta 1861-ben); Adalékok a magyar nemzet történetéhez a XVI. században (Pest, 1859); I. Erdély és a porta, 1567 – 1578 (Pest, 1860); A horvát kérdéshez (Pest, 1861); Fiume a magyar országgyűlésen (Pest, 1861); II. Rákóczi Ferenc bujdosása (Pest, 1864); Galántai gr. Esterházy Miklós, Magyarország nádora, 1582 – 1626. (I – III., Pest, 1863 – 1870 névtelenül). – Irod. Eötvös Loránd: Sz. L. (MTA Emlékbeszédek, XVI.); Szalay Gábor: Sz. L.-ról (Bpesti Szle, 1913); Angyal Dávid: Sz. L. (Bpesti Szle, 1914); Beksics Gusztáv: A magyar doctrinairek (Bp., 1882); Szabó Imre: A burzsoá állam- és jogbölcselet (Bp., 1955): Nagy Lajos: Sz. L. és a magyar büntető eljárásjog (Állam és Jogtud. 1964. 4. sz.); Pamlényi Ervin: Sz. L. Magyarország története (MTA Társadalomtört. Tud. Oszt. Közl. 1964. 1-a. sz.); Nizsalovszky Endre: Sz. L. kodifikációs külföldi kapcsolatai és a sioni epizód (Állam és Jogtud. 1964. 2. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir