Székely László

Full text search

Székely László (? , 1912Bp., 1971. márc. 25.): építész. A bp.-i József Műegy.-en végezte felsőfokú tanulmányait (1930–35). Ezután egyéves angliai tanulmányúton járt. 1936–1945 között alkalmazott mérnökként magán-tervezőirodákban dolgozott. Fischer Tibor irodájában részt vett a Telefongyár tervezésében (1935–36) és művezetésében. 1937–40-ben a Galyatetőn épült szálloda tervezésében működött közre. 1940–42-ben a nyergesújfalui Viscosa Gyár tervezésén dolgozott. 1948-ban a Közlekedés- és Postaügyi Min. IV., Postafőosztályára került. Jelentősebb munkái: a szolnoki posta és rádió, a székesfehérvári posta és rádió. A bp.-i Széll Kálmán tér (a mai Moszkva tér) rendezésére kiírt pályázatra benyújtott terve első díjat nyert. Második díjat kapott egy kislakáspályázaton, két első díjat az Építésügyi Min. falusiház-pályázatán. Jelentősebb munkái 1955-től: televíziós adótorony és épületek a Széchenyi-hegyen (Gergely Istvánnal), a régi Tőzsdepalota egy részének stúdióvá alakítása. A televíziós mikrolánctornyok építésének főmérnöke volt, részt vett az Astoria-aluljáró és a metró tervezésében. – Irod. Sz. L. (Magyar Építőművészet, 1971. 4. sz.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir